Visszajöttem írni...talán egy kicsit könnyebb lesz a lelkem...sötét mélységekbe kerültem, úgy gondolom önhibámon kívül...vannak dolgok,amiket nem tudunk befolyásolni...én kaptam most belőle jócskán. Letérdeltem,és még mindig térdelek.
Tavaly november 19-én reggel felhívott telefonon a sógornőm lánya,hogy meghalt a testvérem munkába menet :( azóta sem tudom feldolgozni,bár próbálom. Annyira hiányzik,hogy el sem tudom mondani. Rövid volt itt nagyon Neki...tudom hogy még találkozunk valahol valamilyen módon-de annyira hiányzik..sokszor sírok utána....olyan hihetetlen még mindig ez az egész borzalom..drága drága drága tesóm...
De az élet megy tovább,küzdelem küzdelem hátán..meghalt két idősebb,már nyugdíjas kolléganőm,akik kezdő,18 éves koromban ott voltak az első munkahelyi lépéseimnél. Nagyon szerettem Őket...az egyikőjüket dec.26-án éjjel még megröntgeneztem,össze vissza csókolgattam...2 óra múlva elment :(
Közben kiderült,hogy a drága kisfiam,Petike nem tud boldogulni a normál általános iskolában..így eldöntöttük,hogy szegedre költözünk..nem adjuk bentlakásos suliba....épp a suliszünet előtt pár nappal feltűnt,hogy olyan sokat iszik és pisil Peti...figyeltem pár napig, utána elvittem orvoshoz. A diagnózis:1-es típusú diabetes. UTÁLOM A DIABETEST! Szegény buksikám...olyan nehéz volt már eddig is a kicsi élete-most kapott még egy jó nagyot a sorstól... Gyűlölöm ezt az egészet- az inzulinozást, az ujjszurkálást,a kaja kiszabást, és az összes félelmet,ami bennem van. Nem tudom miért lettem így megterhelve...de muszáj mosolyogva csinálni,hogy ne érezze azt a borzasztó elkeseredést,ami bennem van...Milyen kilátásai vannak a drágámnak? Nem elég hogy a fején hord két nagy kibaszott hallókészüléket, ami ugye ha elromlik,csak műtéttel cserélhető a belső egysége(bár nem fog elromlani!!), jaaa,hogy cukros is, csak hogy a műtét,az altatás még nehezebb legyen. A picsába!!!!!!!!
