Petikénk megtanult motorozni-már napok óta próbálgatja,és ma már annyira ügyes volt,hogy a játszótérre is azzal mentünk. Nagyon édes,és még nem tud gyorsan menni,úgyhogy most még könnyű Nekem is-kb.1 hétig:-D. Persze folyamatosan óbégat,tülköl és magyaráz,néha az egyik kezét felemeli,és úgy kiabál:-D. Sőt,már megpróbálta felemelni az elejét-sikeresen popsira is pottyant:-D.Viszont még nem tud egyedül ráülni és lejönni róla-hiába,azok a hosszú,karcsú lábai:-D))).
Hetente 1szer el szoktunk menni a bölcsibe-játszócsoportba. Egy órát töltünk ott-Peti nagyon élvezi-és én is. Hasonló korú kis törpikékkel játszanak egymás mellett-nagyon aranyosak. Érdekes módon Peti a babakocsit szereti nagyon tologatni:-D. Ebből volt ma ismét óriási hiszti. A játszón egy 4 éves forma kislány annyira édes volt,hogy megengedte a kicsikének azt,hogy tologassa kicsit a babakocsiját. Peti nagy bőszen tolta is-igen ám,de a kislány visszakérte játszani. Nnnna,olyan ordítás volt,hogy zengett az egész park. Sikított,rúgkapált-hiába vittem hintához, csúszdához, kishajóhoz, ha felvettem,ha letettem-mindegy volt. Még hüppögött is a szentem.Kb.20perc után nyugodot meg-utána viszont semmi baja nem volt. Hajajjj:-D)))))).