hermi irka

Friss topikok

Címkék

Első bekapcsolás, március 25.

2014.03.27. 15:25

szerző: hermi67

Megvolt a kütyü bekapcsolása. Nagyon nagyon izgultam :).

Már amikor közeledtünk a klinikához, megismerte a környéket-és ragyogó arccal mutogatta a két fülecskéjét,miközben bólogatott. Ezek szerint megértette, amit folyamatosan kézzel lábbal próbáltam magyarázni Neki, hogy majd megyünk a kórházba, és lesz új,szép fülije :).

Nagyon jól vette az akadályt. Végig együttműködő volt- pedig egy kis varrat darab nem szívódott fel a bal füle mögött a heg felső szélénél-és azt ki kellett húzni. A prof. lejött két műtét között, kikapta egy kis csipesszel- Peti ordított, de szerintem inkább azért,mert nem tudta,hogy mi vár rá. De pillanatok alatt kész lett. Utána felült, és mutatta a két kis kezecskéjével a fülijét, és bólogatott. Annyira cuki volt. Rátette az egyik kézfejét a másik kezén a vénájára- és kérdően nemet integetett :) Mondtam Neki,hogy nem lesz szuri, megyünk a füliért :) annyira drága volt.

Simán ment minden, a bekapcsoláskor játszott a majommal- és egyszer elmosolyogta magát. Azt mondta az a kedves ott dolgozó hölgy,akinek a nevét nem írom ide,mert nem kaptam rá engedélyt(igaz,nem is kértem), hogy a gyerekek ilyenkor szoktak mosolyogni,mert valami halk hangocska már van odabenn. De én is úgy gondolom, hogy valami lehet,mert kéri a fülit reggel, és tegnap du.,mikor mentem érte az oviba,még nem volt a fülében-és ahogy meglátott,mutatta, hogy ho an?(hol van). Használja. Kis hightech ufo-villog a füle mögött a zöld gomb :D.

Az implant elég potyogós,lehet hozzá külön kapni(16000/db) rögzítő gyűrűt, de szintén a klinikán dolgozó hölgy mondta, hogy illesztékkel is lehet rögzíteni-sőt, más anyuka is mondta ezt- és az biztosan tart,nem esik le. Csak tesznek rá úgynevezett szellőző furatot-és így szellőzik a füle. Mert ehhez már nem kell zártnak lennie az illesztéknek, mint a hagyományos hallókészüléknél.

Rátettem az illesztékre, a régire, ami a hallókészülékéhez volt, mert a vonaton hazafele kb. 3* potyogott ki a füléből. Így viszont teljesen jól tartja, nem esik ki. Legalább is remélem. majd csináltatunk újat( ott a kettő csak 11 000-mégis barátibb, mint a 2*16 000), és tetetünk rá szellőző furatot, vagy mi a fenét :D.

A fizikus bácsi nagyon kellemes embernek bizonyult így elsőre. Nyugodt,mosolygós. És megdicsérte Petit, hogy ennyire ügyes volt.

Majd ápr. 3.-án megyünk a következőre. De addig a távirányítón még nekem állítgatnom kell. Ma kell a 2-es programra. És kétnaponta emelni. De azt mondta, ha zavarná, nyugodtan vegyem vissza egy időre, és másnap próbáljam újra.  Majd ma du. megpróbálom, nagyon kiváncsi vagyok!

Most még nagyon semmi változás, még nagyon sokszor kell mennünk- de már a jó úton vagyunk :).

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hermi67.blog.hu/api/trackback/id/tr615881389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puccoska 2014.04.04. 13:48:39

Várom hogy tegnap mi volt!Úgy örülök nektek.lassan lassan haladtok.♥♥
süti beállítások módosítása