hermi irka

Friss topikok

Címkék

Nnnnna

2012.05.27. 21:38

szerző: hermi67

Petikénk egyedül! jár a wc-re pisilni. Teljesen egyedül intézi, bemegy,felmászik a tetejére,felkapcsolja a villanyt,onnan lejön, pisi,wc lecsuk,fel rá újra,wc lehúz,villany leolt,és kijön. Az utcán félrevonul a fűbe,és egyedül pisil. Nem engedi,hogy segytsünk Neki. A kaka viszont a bugyiban landol,de most már legalább nem tagadja le,hanem ahogy sikerül, rögtön hozza a kis törölközőt. Gondolom, ez is megoldódik hamarosan. Remélem.

Voltunk a szakértői bizottság előtt. Hát kalandos egy nap volt. 22.-ére volt időpontunk 10 órára. A férjem 21.-én megvette a jegyeket, Petinek is vett,pedig Neki még nem kell. Úgy voltam vele,hogy majd visszaváltjuk reggel. Mentem is a jegypénztárhoz,de azt mondta a nő,hogy az odautat már nem tudja visszaváltani,de a visszautat visszaválthatjuk majd Pesten. Nem értettem,hogy mit magyaráz. De már nem volt idő több. Felszálltunk Szolnokon a vonatra, jött a kalauz,és közölte velünk.hogy a jegy nem érvényes. Nézem,21-24-ig az érvényessége. Mondom Neki, hogy ne már, ez még 24-ig jó,hiszen tegnap vettük. Erre közölte velünk,hogy van egy olyan szabály,hogy a 100 km. vagy az az alatti utazásnál az odaútra csak a váltás napján érvényes a jegy. Alig lettem ideges...hogy a jó kurva anyjukat. Ezt honnnan a francból kellene tudni, ha nem hirdetik? Évente egyszer szoktam vonattal menni...Pffff. Ezután felvázolta a lehetőségeket: megvehetjük az odaútra a jegyeket a vonaton-2600 ft.felárért. Vagy kitöltünk egy utas értesítőt,vagy mi a lófaszt,és majd csekken befizetjük! (Hozzáteszem,hogy annyira nincs pénzünk, hogy erre a napra Levit kivettük a suliból,és Ő is jött velünk,mert így 90 százalékon utaztunk 3-an, amúgy meg az egyikünk oda-vissza útja került volna vagy 3000 forintba-plusz a BKV jegy.) Én megkérdeztem,hogy esetleg nem szállhatnánk le a vonatról? Azt mondta a a kalauz,hogy a Cegléden leszállunk,akkor eltekint ettől. Úgyhogy le Cegléden,újabb jegyvásárlás,rohanás,mert pont 5 perc múlva indult egy vonat. Persze,elkéstünk. telefonáltam,mondák,hogy oké. Fél tizenegyre értünk oda, majdnem fél tizenkettő volt,hogy behívtak bennünket.Peti fáradt volt, nem volt neki szimpi a nő, egyébként is elég(nagyon) öntörvényű,úgyhogy nem akart "játszani". Eleinte rá sem akart nézni. Az első öt percben mondtam a nőnek,hogy jobb lenne, ha én kimennék, mert ismerem a gyerekemet, nem fog dolgozni ha ott vagyok. Peersze,Ő mondta,hogy maradjak. Peeersze,hogy nem akarta csinálni. A nő rajzoltatni akarta, rajzolt egy kört-arra volt kíváncsi,hogy Peti hol áll rajz szinten(egyébként sehol),csak firkálni szokott). Erre Peti közölte hogy nemnyó nemnyó, és lehúzgálta a kör szélét :D. Szerintetek? Alig telt el az öt perc, a nő megkérdezte Tőlem,hogy nem tűnt fel nekünk,hogy Peti nem veszi fel a szemkontaktust? Mondtam Neki,hogy nem,mert felveszi, Nem csak velünk,mindenkivel-kivéve Őt( ezt persze nem mondtam). Valamiért nem akart ránézni. Szóval,nem nagyon boldogult Vele. Peti autózni akart,meg repülőzni-letojta a kirakót. Azután csak kijöttem-rájött a nőci is,hogy igazam van. Utána 4 feladatot próbált vele megcsinálni,de csak kettőt volt hajlandó, azt viszont jól csinálta. Ja, és még benn voltam,mikor a nő egy keresztet rajzolt,hátha Peti is megcsinálja. Az sem tetszett a kisfiamnak,közölte hogy nemnyó. És rajzolt egy téglalapot. A nőnek leesett az álla,azt mondta,hogy még nem látott 4 éves gyereket,aki téglalapot rajzol. Na mindegy, lényeg,hogy azt mondta,hogy autisztikus jeleket lát Petin( nem veszi fel a szemkontaktust, ragaszkodik a "kakához"), lehet,hogy nem ártana Neki egy pszichológiai vizsgálat. És hogy az a pár szó,amit mond, az semmi.Ezt egyébként magamtól is tudom. Azt mondta,hogy lehet más baj is,mint a füle, lehet, hogy akkor sem beszélne, ha jó lenne a hallása. Pfffffff... Majd meglátjuk. Bár a saját fejlesztő pedagógusa szerint semmi ilyesmi nincs. Öntörvényű,és már most nagyon megválogatja,hogy kivel "áll szóba". És hogy nagyon okos. Igaz,hogy az autisták között is van sok okos, de Ők nem tudják alkalmazni a megszerzett ismereteket-pl. a WC-re menés sora-ami ebben a korban egy bonyolult cselekvés sor összekapcsolása. Ráadásul Peti bújik,ölel,nem csak engem,hanem azokat,akiket szeret, a tesókat, a barátnőméket, és sok mindenkit. Nem taszítja a testi kontaktus.

Nagyjából ennyi. Várom a kommenteket. Teszek fel néhány képet a gyereknapi örömről :D).

Mesevonaton :).

mesevonaton

Peti

Zalánnal :).

Peti és Zalán

Fel az óriás csúszdára!!!

Magyon magas volt! Hatalmas!

Óriási

Felfelé

Annyira élvezte :).

Magasan

4 komment

Pffffff.....

2012.05.17. 17:36

szerző: hermi67

Mostanában sok negatívum van körülöttem. Anyukám megint kórházban-ráadásul úgy tűnik,hogy erősen lágyul az agya :(. Nem írom le,hogy ez miről szól,aki ismer ilyen embert,az tudja, aki nem,azt meg nem akarom elkeseríteni.

Marcimat ugyan felvették a gimibe,de úgy tűnik,ÉNEKBŐL megbuktatják! A franc a hülye gyerekbe,meg a hülye tanárba is. Persze,nem csak őt, hanem vagy 20 gyereket az osztályukból. Rosszak,nem fogadnak szót,beszélnek órán-és íme a bosszúhadjárat. Pfffffffffffffff-annyira de annyira!!!!!!!

 

Petiről hétvégén leszedtük a pelust. Elég volt már, a bölcsibe is mindig eljárt pisilni a wc-re,csak pelus volt rajta.A gondozónője mondta,hogy ezen a héten hétfőn már ne is vigyük pelusba,hanem bugyiba. Így aztán szombaton bugyit kapott. Hát,fel kellett volna venni videóra,hogy mitmvelt. Szerintem nyilvánvaló volt a z egész lakótelepen,hogy valahol egy gyereket nyúznak. Fél óráig úgy üvöltött,mint egy eszement. Rúgkapált,fetrengett a padlón, hozzávágta a pelenkás zacsókt. Aztán abbahagyta. Egész nap Wc-be pislt,bele is kakilt. Éjszakára persze kapott pelust. Száraz volt reggel. Na,ez az egy napvolt ilyen. Azóta-ahhhhhh,elképesztő. Felveszi a bugyit,már nem ordít a pelusért.de ha olyanja van,bepisil, sőt,valamelyik nap a kaka is bement. Nem hajlandó eljönni itthon a Wc-re, a bölcsibe oda jár pisilni,napközben többször. Alváshoz kap pelust, az pisis. Reggel itthon száraz a pelusa 10-ből 7 szer. De nem hajlandó se bilibe,se wc-be,csak ha éppen úgy van kedve. Komolyan mondom,megőrülök Tőle. Mi a lószart kezdjek már Vele, 2 hónap múlva 4 éves lesz,tudja,hogy hova kell menni,vissza tudja tartani,érzi is,amikor kell-mert táncol,fogdossa a kukiját-és mégis! Simán beleengedi a gatyába.jajj,mit csináljak Vele? Ha valakinek van ötlete,írja már le,mert már belezavarodok! Annyi más bajom(unk) van,és még ez is!

6 komment

Szóval...

2012.04.30. 20:52

szerző: hermi67

Felvették Marcikámat a gimibe .D. Bár nem a német nyelvi tagozatra,amit elsőnek jelölt meg,hanem a társadalom tudományira. De hogy Ő mennyire örült ennek! Azt mondta,hogy az utóbbi hetekben azon járt az esze, hogy miért nem fordítva jelölte meg a sorrendet-nem szeretne heti 12 német órát. Úgyhogy lehet menni beiratkozni-és persze pénztárcát kinyitni. Az utóbbinak azért nem annyira örülök,mert mert elég üresecske mostanában a bukszám:/. Nem is tudom,ha fizetnem kéne a könyvekért,mi a lófaszt csinálnék. A két nagyfiú tankönyve közel 80ezer lenne-nálunk nem marad annyi kajára,tisztálkodásra, ilyesmire. El tudom képzelni,hogy a hozzám hasonló anyagi helyzetű,de "csak" 2 gyerekes szülők mit rágódhatnak ezen. Elképesztő,hogy merre tart az országunk :-/.

A gyerekek jól vannak, hála Istennek-de egyébként csupa szar körülöttünk minden. Pfffffff, annyira elegem van már.....

3 komment

Petiről

2012.04.09. 10:59

szerző: hermi67

Lassan alakulgat a gyermekünk,de tényleg lassan. Úgy látom,egyre jobban ért meg dolgokat. Két új szót mondott a múlt héten,tisztán és érthetően: autó(gyönyörűen kimondta,úgy ahogy kell),és a barátnőmnek a hintában: lökjél! De azóta sem hajlandó mondani,pedig a szó megvan nála,ez nyilván való. Ezt nem nagyon értem,de meg fogom kérdezni a fejlesztőjétől. Persze, ha bele gondolok,hogy egy jól halló gyermeknek is másfél-két évnek kell eltelnie az életéből a hangok raktározásához, és csak azután hívja őket elő szavak formájában,akkor egész jó állunk :). Hiszen még nincs egy éve,hogy hallókészüléke van a drágámnak. Persze márciusban volt egy éve,hogy megkapta, de a mindennapi ,folyamatos használata csak augusztustól van-addig állandóan kiszedte a fülecskéjéből. Néha itthon most is kiveszi,de már nem dobja el,hanem ideadja nekem,vagy akit éppen talál :).

A szobatisztaság-hát,az is elindult,de szintén lassan. A múlt héten többször jelezte,hogy menjünk a wc-re,ráült,engem elküldött, és oda végezte a nagy dolgát. Mindannyian nagyon örültünk,megdicsértük-Ő pedig büszke volt. De felszólításra nem hajlandó, a pelust követeli-nem tudok rá kisnadrágot húzni. De bízom benne,ha jön a meleg nyár,lekerül a pelus is. Már csak azért is,mert szeptembertől oviba kell mennie-de pelusosan nem veszik fel egyik oviba sem :(. Ez elég nagy teher rajtam,de hát erős pálma vagyok én. Meg bizakodó pálma is :).

5 komment

Felvételi,és sok minden más.

2012.03.27. 19:43

szerző: hermi67

Még nem tudjuk,hogy sikerült-e Marcinak bejutnia a gimibe. Majd április 19.-én tudom meg,ha minden igaz. Jó lassan telik az idő.Vagy gyorsan? Még az is lehet :D.

Van itt a házunkban egy-két "édesanya",akinek kisebb gyereke van,mint Petim, úgy 1 évvel. Mind a kettő édes drága kisfiú-mind a kettő idióta anyával. Valami elképesztő,ahogy a gyerekeikkel beszélnek. A baszdmeg, meg a kurvaanyád nagyjából kötőszó,persze sok mással fűszerezve. Annyira rossz hallani,teljesen elkámpicsorodok,mikor hallom :(. Persze, a kicsik meg sírnak :(. Úgy fáj értük a szívem. :(. Két idióta, elmebeteg barom!

Tegnap jöttem haza,és kinn volt a házon a fekete zászló. Teljesen összeugrott a gyomrom-annyira megijedtem, hogy a kedves,közeli ismerősöm-egy fiatal, 44 éves nő miatt van kinn. Bár tudom,hogy a halál már megjelölte,de annyira bízom valami csodában :(. Szégyen,nem szégyen,de megkönnyebbültem,mikor megnéztem a gyászjelentést. Persze,nem örültem a számomra ismeretlen  ember halálának. Mégis olyan ambivalens érzés.

Petikénk többször belepottyantotta a nagydolgát a wc-be,jelezte,hogy menjünk, sokszor pisil oda-de nem hajlandó levenni a pelust. Sokszor fordul elő, hogy reggel száraz a pelusa-és nem hajlandó levenni. Nem akarja a kisnadrágot. De egyszer majd biztosan-gondolom,megnősülni csak nem pelusban fog. A beszédje akadozva ugyan,de valamit mégis csak fejlődik. Bár én sokszor nem értem,hogy mit mond-a barátnőm sokkal profibb. Valamelyik nap a játszón ránézett Mónikára-és mondta Neki,hogy lökjél. Én nem hallottam-messzebb voltam,de Mónika tisztán kivette. Vagy lehet,hogy csak itthon nem tisztel meg bennünket? :D.

Ki akarok menni külföldre,családostól. Lakást eladni,persze előtte keresni odakinn munkát-és go. Elég ebből,ami itt van. Nyomorultul érzem magam. Nyomorult életet élek, és belekényszerítem a gyerekeimet. is.Persze,nem éheznek(még),de nem akarnok Etiópiához viszonyítani. Nem. Inkább Norvégiához, vagy Svédországhoz,vagy Ausztriához......

1 komment

Jól elmaradtam

2012.03.11. 22:28

szerző: hermi67

Mint a borravaló :(. De nem sok időm van írni. Marci felvételijéről még nincs hír-mármint arról,hogy hanyadik a sorban. Jó lenne már tudni,hogy mire számíthatunk.

Levi mostanában elég sokat volt "táppénzen". Néhányszor szerintem indokolatlanul. Olyan,mintha most kezdene rájönni annak az ízére,hogy milyen jó is itthon lenni-felügyelet nélkül. Mondtam Neki,hogy ha ront az előző félévhez képest-ami meglehetősen gyengén sikerült Neki,akkor nagyon nem leszünk jóban.

Marci most "csendes". (kopp,kopp,kopp). Persze a suliban állandóan történik valami-jájjjjjjj...... Azt gondolom egyébként,hogy nem igazán érzi itt jól magát. Valószínűnek tartom,hogy amint lehetősége lesz rá-nyilván eléri azt a kort- el fog itthonról menni. Nem szeret itt. Nem szereti a viszonylagos szegénységet,amiben élünk,jobb életre vágyik(hozzáteszem,én is), az apjával gyakorlatilag teljesen normálatlan a kapcsolata-az apja nem nagyon tud hozzá normálisan szólni-teljesen mindegy,hogy tett e valami "rosszat" a gyerek,vagy nem, beleköt. Mindig minden formában. Ha mondom Neki,akkor én is le vagyok ordítva. De azért mondom :). Levi sokkal nyugisabb eset-ráadásul Ő megpróbálja pozitívan venni még a lebaszást is-bár ki tudja? lehet,hogy Ő belülről emészti magát-bár ha kérdezem,mindig azt mondja,hogy minden oké Vele.Marcin viszont látom a távolodást-és ez nagyon nagyon nagyon nagyon fáj. Mert még csak 15 éves lesz,még az én kisfiam,még szükségem van rá-és remélem, Neki is rám.

Petike édes. Egyre inkább észre vehető,hogy minden nap több dolgot ért meg,ügyesedik,egyre jobban próbál beszélni-csak még nem érthetőek a szavai-illetve van,ami igen.Például köszön,hogy tia(szia),vagy hejó(heló). De ha valakivel találkozunk,és én köszönök,most márt Ő is egyre gyakrabban teszi. Persze,ez még nagyon kevés-de ennyi van. A pelus még mindig megvan,viszont már két nap a bölcsiben nem pisilt a pelusba,hanem a wc-be-tisztázáskor száraz volt a pelusa,és Kati odavitte a wc-hez,Ő pedig hiszti nélkül belepisilt-egész nap :). Mintha indulgatna valami nála. Már nagyon nem bánnám-tudnám hova tenni azt a havi 8ezret,amit pelusra költök-még mindig. Pedig jó esetben már egy éve nem kellene pelust vennem. De ez nem jó eset-mint ahogy van még egy csomó nem jó eset az életemben. De most jön a fent :).....

1 komment

Irka....

2012.02.28. 19:05

szerző: hermi67

Marcimnak megvan a német szóbeli felvételi eredménye. Hát,50 pontból 27-azt hiszem,nem túl jó. Persze, azt mondta,hogy elég rossz témát húzott-sport. Majd meglátjuk,mire lesz elég az össz. pontszáma. Jó lenne,ha felvennék első körben-nem kellene fellebezni. persze az én kisfiam állandóan azt hajtja,hogy minek tanulni, mikor már a tanult emberek munka nélkül vannak,  sok nem tanult pedig full Mercédessel,meg Audivaljár,meg ilyesmi. Merthogy Ő úgyis külföldre fog menni, és akár szállodában takarít,azzal is jobban fog keresni,mint itthon egy diplomás. Hiába magyarázom Neki,hogy "jó" iskolával is lehet külföldön dolgozni,legfeljebb nem szállodát kell takarítani,hanem az csinálhatja,amihez kedve van. Ááááá,falra hányt borsó. Csak azt hajtja,hogy az osztálytársa apjának sima szakmunkás képzője van,és sok sok milliója(mondjuk lehet úgy 100). Persze,Ő jó időben,jó helyen volt,meglátta a lehetőséget,és megvolt hozzá a bátorsága,hogy belevágjon. És még szerencséje is volt. De mondhatok én akármit. azzal nagy nagy kamasz érzelemvilágával kimagyaráz mindent :D.

Az apjával egyre rosszabb a kapcsolata-két egyforma,csak ez egyik 47, a másik meg 15 éves. Elég nehéz így,főként hogy mindig azzal vádol a férjem,hogy Marci azért ilyen,mert én mindig védem. Pedig nem igaz. Én is szoktam "ostorozni", de ha van valamiről véleményem, azt nem változtatom meg csak azért,hogy az megegyezzen a férjemével. És ezt Ő nagyon nehezen viseli,mert körülötte mindenki mindent rosszul tud és rosszul csinál-egyedül Ő a tuti. Ráadásul a férjem nem vitte "sokra"(mint ahogy én sem- bár én akár elégedett is lehetnék,mert nem voltak diplomás vágyaim,mint Neki), de ezért mindenki más hibás,kivéve Őt. És ezt "veri" le rajtunk- a saját maga elégedetlenségét. Hát,ez van.

Levim kicsit jobban tanul-kopp kopp kopp(így volt ez az év elején is), majd meglátjuk,mit fakít év végére.

Peti ugyan olyan,mint volt. Hisztis,nem beszél,pelenkás-mintha megakadtunk volna úgy 2 éves korában :(. Elég nehezen viselem,de nem tudok mást csinálni.

Néha úgy érzem,hogy bekerültem egy hosszú,sötét,hideg alagútba, ahol erős,metsző szél sodor-és nem látom még a fényt a végén.Egyedül vagyok itt fázom,és félek. Jó lenne már,ha kisütne a nap végre-mielőtt még végképp elvesztem az irányt.

4 komment

Most csak képek

2012.02.25. 21:17

szerző: hermi67

Szólj hozzá!

Régen írtam...

2012.02.03. 19:16

szerző: hermi67

Verám, Marci a Verseghy Ferenc gimibe szeretne menni,vagy német nyelvi spec.-re,vagy társadalomtudományi szakra. Úgyhogy még egy német szóbeli felvételi vár rá-ami nem lesz egyszerű. Írd meg kérlek,hogy Neked hogy sikerült,jó?

Hideg van,tél van. De ez a nagy pánikhangulat a hó miatt!!! Már az agyamra megy. Még a csapból is az folyik. Hogy Jóisten, 60 cm.hó várható,jajj,meg mínusz sok fok. Könyörgöm,február van, nem május,és nem 6 méteres havat várnak! Tiszta kabaré. Nyilván  a kis tanyák,pici falvak segítségre fogna szorulni,meg biztosan lesz több ember,aki kihűl(sajnos), de a kánikulában pont sokan szoktak elhunyni, mert nem bírják a meleget.  Nem kellene ilyen pánik hangulatot kelteni. persze ki tudja,miről akarják elterelni a figyelmet.... Nálunk a Corá-ban állítólag egy tűt sem lehetett leejteni,mert a sok marha elment,hogy felvásároljon mindent.

Itthon zajlik az élet. Marci megint(már másodjára) csinált hülyeséget, kicsit elegem van belőle.Nem borzalmasan nagy dolgot,de ahhoz pont eleget,hogy megint pellengéren legyen a suliban néhány társával egyetemben De még csak pofán sem tudom vágni-már olyan nagy. Na jó,azért ha jól nekidurálnám magam,még nyilván tudnék Neki meglepetést okozni. Jó lenne,ha valaki tudna tanácsot adni,hogy i a lófaszt kezdjek Vele-mert most már tényleg kezdem unni a hülyeségeit.

Levim sokat rontott(bár lehet  hogy ezt már írtam).  Azt ígérte, kijavítja év végére. De mindettől függetlenül szereti a sulit-még így is,hogy eléggé gyengécskén muzsikált a tanulás zongoráján az első fél évben.

Petikém egy kis piszok alak :). Valamelyik nap kijött a fürdőkádból, úgy meztelenül megfogta a kezem,és el kellett vinni a WC-re,és gyönyörűen belepisilt. Tehát tudja is,hogy mikor kell,és azt is,hogy hova. Utána megpróbáltam kisnadrágot ráadni-hát úgy ordított,mint akit nyúznak. Én már beletörődtem,hogy egyenlőre marad a pelus. De ahogy jó idő lesz,kegyetlen leszek-eldugom,és ha tetszik,ha nem,nem lesz pelus. Valahogy le kell róla szoknia-már olyan nagy fiú. Egyébként is rendkívül akaratos gyermek,sok harcunk van emiatt. Ha nincs kedve a fejlesztő foglalkozáson azt csinálni,amit a peda szeretne Tőle,akkor nem csinálja. Ha nincs kedve enni abból amit elé tesznek-akkor nem eszik,nem lehet bele tömni egy falatot sem. Sokszor fekszik le a bölcsiben ebéd nélkül-én pedig dobálom ki a pénzt az ablakon. A beszédfejlődés nagyon zötyögős-de mintha lenne már egy-két új szó. De leginkább értelmetlen halandzsa-ami persze jó,hiszen az azt jelenti,hogy hall a fülijével,és alakulnak a hangok az agyában. Csak én vagyok ilyen rohadt türelmetlen. És még mindig nagyon szépséges az összes gyerekem.Imádom Őket-bár a Marcit lehet hogy MEGNYÚÚÚZOOOOM :D!!!!

4 komment

Felvételi

2012.01.30. 22:01

szerző: hermi67

Matek 36 pont,magyar 38 pont. Nem annyira rossz,de lehetett volna jobb is. Mindegy,ennyi van,ennyiből kell gazdálkodni.

3 komment

süti beállítások módosítása