hermi irka

A héten szabin vagyok(még előző évi maradvány). Nagyon vártam. Nem is terveztem semmit-mert eddig bármit meg szerettem volna csinálni,vagy csak lustálkodni,biztosan meghiúsult valamelyik betegsége miatt.Persze,Levi tegnap hazajött a suliból,hogy hányt-semmi baja. Ma ment is. De én is bemegyek az ofő.jéhez,mert biztosan van valami az osztályban,ami miatt minden hónapban 2-3 napot itthon van a gyerek.Többet hiányzott szerintem ez alatt a fél év alatt innen, mint az általánosból egész 8 év alatt. De ha rákérdezek,mindig azt mondja,hogy semmi baj,minden oké,az osztály jó-egy-két gyereket kivéve-jól kijön Velük. Mégis rossz érzésem van. Tegnap azért  hányt(elmondása szerint),mert nagyon meleg van az osztályban,Ő pedig nem bírja. Hozzáteszem, úgy jár suliba,hogy a pólóra veszi a kabátot. Tényleg nem bírja a meleget. És azt mondja,hogy nem szellőztetnek szinte soha,csak akkor,ha a fizika tanár jön,mert tartanak Tőle(szigorú nagyon),egyébként egész nap nem nyitnak ablakot,mert azt mondják,kinn nagyon hideg van. Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel,mert elég nagy lovak már-egyébként szellőztetni minden szünetben kéne szerintem, vannak 30-an egy kis tanteremben. El tudom képzelni,mennyire levegőtlen ott.

Most,hogy itthon vagyok,gondoltam,bemegyek reggel Peti fejlesztő órájára. A fejlesztő tanár,Marcsi nagyon örült Nekem. De nem jó. A kisfiam,nem akarja tenni a dolgát,ha ott vagyok :). Egyébként ugyan olyan kis lüke fafejű ott is,mint itthon. Marcsi próbálta rávenni,hogy nézzen rá,elfordította a fejét. Akkor odairányította a kezével az arcát-erre lesütötte a szemét. Csak azért se!Jájj,és mindenben ilyen. Nem tudom,mi lesz Vele,hiszen Neki sajnos kevés az a figyelem,amivel egy jól halló gyerek elsajátítja az életet. És Ő nem hajlandó figyelni,csak ha úgy tartja kedve-és leginkább nem úgy tartja. Ha ott vagyok,ez hatványozottan jelentkezik. Holnap is lenne óra-de nem tudom,bemenjek-e. Mert mindamellett,hogy úgy viselkedett ahogy,mikor eljöttem,nagyon sírt,jönni akart Velem. De tényleg dolgom van-hivatalos ügyek intézése, bank és ilyesmi,úgy hogy ha nem beteg,megy bölcsibe.

Egyébként szinte semmit nem tud,amit egy ekkora korú gyereknek tudnia illik-a mozgást kivéve. Meg a kirakózást. Ez van. És nagyon akaratos-még nem találkoztam ilyen gyerekkel soha. De remélem,alakulni fog-mert ha nem,akkor félöreg napjaimra nagyon nehéz dolgom lesz.

Marci szombaton írja a felvételit. Jó lenne már túl lenni rajta-akár hogy is fog sikerülni.

... ami szinte fekete(pedig a dobozon gyönyörű barna volt). :-D. Nnna, ahhoz képest,hogy igazából szőke szeretnék lenni egyszer( bár a Zuram szerint szőkébb már nem lehetek-hihihi,egész jól haladok :-D. Mondtam Levinek,hogy csináljon rólam egy.két képet,de olyan siralmasak lettek,hogy jujjjjjj. Persze,mert vakuval csinálta a lelkem-ami a banyáknak nem a barátja. Így aztán csináltam én magamról vaku nélkül, na,az is jujj, de csak két j-val :-D. Úgy is időszerű már kicserélni a profilképemet itt-ott-már nincs rövid hajam,és nem is vörös-hanem középbarna :-D. Na,vélemények?

....hátha segít.

Biztosan többen hallottátok a híradásokból, hogy Szolnokon egy 15 hónapos kisfiút a 15 éves unokatestvére, aki egy gyerekvárosból szökött haza,súlyosan bántalmazott. Sajnos, ezen a napon én voltam az ügyeletes a röntgenben-szerencsémre nem egyedül,mert akkor nem tudom,mi lett volna. Hozzánk hozták be a kicsikét. Meg kellett röntgeneznünk. Én "kezdtem"el, de a kolléganőm fejezte be, mert én sírógörcsöt kaptam, és ki kellett mennem a röntgenből. Az ici-pici teste tele volt zúzódásokkal, nem volt eszméletlen,de éber sem, és ahogy hozzáértem,hogy kigomboljam a kis pizsamáját, valami hihetetlen módon összerándult,és a kicsi feldagad szemecskéjét próbálta nyitni,és látszott rajta, hogy remeg a félelemtől. Súlyosan sérült,koponyatörése,agyi bevérzése lett. Nem tudom,mi lett vele,mert másnap elvitték a debreceni gyerekklinikára. Ez december 10.-én volt. Azóta sem tudok normálisan aludni,nagyon sokszor látom magam előtt a pici,meggyötört arcát. És féltem az én gyerekeimet,hogy soha ne érje Őket baj. Mert annyira szeretem Őket. És nagyon szeretem azt az ici pici,kis 15 hónapos roma kisfiút is. Hiszen nem tehet semmiről sem.

Persze elkapták az unokatesót is,aki az fogdában felakasztotta magát-persze,Ő is hozzánk került, de egy hét múlva meghalt. Mégsem érzek elégtételt.Nyilván Őt is ütötték,verték,míg a "családjában"volt,és nyilván ettől vált ilyenné. De nem tudom sajnálni sem. Mert kínokat okozott egy ártatlan csöppségnek. Milyen ez a világ? Ahol egy gyerek félhalottra ver egy csecsemőt? Milyenek a felnőttek,akik ezt hagyják....Teljesen kiborultam.

Néha azt gondolom,hogy tényleg megérett a világvége-olyan korcs lett az emberi faj. Elnézzük,hogy gyerekek halnak éhen-míg mások színarany autókat gyűjtenek,paloták százait tartják,narkóval gyilkolnak,és atombombával. Néhány millióan. A többi milliárdok pedig csak lesnek,mint a birkák.

BUÉK :-D.

Jó. Együtt. Bár azért van,aki nagyon hiányzik. Ez a 3. Karácsony,amióta anyósom nincs velünk. Minden nap hiányzik,de most talán még jobban. Sokat gondolok Rá nagyon.

És persze hiányoznak érzések-például a testvérem felé,régen hiánytalanul meglévő szeretet. Most is szeretem,de már nem tudok rá úgy gondolni, mint néhány éve. A felismerés megváltoztatott. A felismerés kell,szükséges-de nem jó :-(.

Mindenki örült az ajándéknak. Jó volt a kaja,finom volt a bor :-). Szép a fa.

Marcika 25.-én elment a barátjához,és ott is aludt Náluk. Úgy érzem,hogy jobban érzi ott magát,mint itthon. Persze,ott nincsenek elvárások felé-itthon igen. Ott nincs ott az apja-akivel kifejezetten rossz a kapcsolata.( Velem nagyon jó :-), pedig én is szoktam Vele pörölni). Ott van sok lóvé,itt nincs. Én pedig nem tudom,hogy jól teszem-e,amit teszek. A barátja,Tomi anyukája,Karola kért meg,hogy Marci elmehessen hozzájuk. Ők most válnak a férjétől-és Tomi meglehetősen rosszul viseli a helyzetet. Én pedig megengedtem-de nem tudom,jól tettem-e. Mégis csak Karácsony van-bár az,hogy Marci örömmel megy, sok mindent elmond erről az egészről. Úgy érzem, anyaként mintha csődöt kezdenék mondani-vagy legalábbis teljesen bizonytalan vagyok-és az is egyfajta csőd.

......elveszett a kép,amit feltöltöttem az előző bejegyzéshez :-/. Pedig ott volt,láttam...Én nem tudom,mi van mostanában a freebloggal,de kezd elegem lenni belőle. Örökké valami gebasz történik. Lehet,hogy váltanom kéne?

Frissítve: tettem be egy másikat,kíváncsi vagyok,meddig lesz látható.

Szomorúság: anyukám megint kórházban. Múlt pénteken anyaszült meztelen találták meg a főbérlői,félig kihűlve-persze teljesen begyógyszerezve-beszorulva az ágy és a komód közé:-(. Most már jobban van,de gyenge.

Harag: haragszom rá-vagyis már nem,de nagyon haragudtam, Hogy miért kell ezt csinálnia, Miért jó Neki,hogy a saját szennyébe fekszik, mert nem tud megálljt parancsolni a gyógyszerszedési függőségének legalább annyira,hogy ne legyen teljesen olyan,mint egy részeg vagy egy narkós. És haragszom magamra,mert nem lenne szabad haragudnom rá,mert öreg,és ez egy betegség,és lehet,hogy elfelejti,hogy már bevette azt a kurva frontint- vagy nem tudom. Olyan ambivalens ez az egész bennem. Haragszom a tesómra, amiért nagy ívben leszarja az anyját-amíg volt pénze,addig jó volt,lenyúlták a volt nejével-és most az Ő adósságukat fizeti anyám a 76 ezer forintos nyugdíjából. Konkrétan 25 ezer forintot. És a tesóm...áááááá. Utoljára idén január 2.-án látta az anyját- és kb. 3 hónapja hívta telefonon. Éhen halhat Tőle nyugodtan,csak Neki,az új feleségével ne legyen konfliktusa....

Elkeseredés,kilátástalanság: mit tegyek anyámmal. Nem maradhat egyedül ez nyilván való. Szociális otthonba nem fogják felvenni,mert a nyugdíjából letiltás van-52 ezer ft-al nem veszik be. Ide hozzánk nem hozhatom-a 49 nm-en lakunk öten, a kicsinek nincs helye a kis szobában-Velem alszik. Nem tudok neki ágyat venni-nem fér hova. A nagyok ketten a 11 nm-en. Nem fér el ott sem, mégy egy szék sem-nem hogy még egy ágy. És ráadásul nem tehetem ki a családot "anyámnak",hiszen gyakorlatilag el nem lehet viselni hosszabb távon. Tudom,mert már fiatal,független koromban is nagyon nehéz volt Vele....

Felháborodás: biztosan hallottátok a médiában, hogy az eü. dolgozók milyen "szép"ajándékot kapnak állambácsitól-a pótlékuk összegének 3szorosát bruttóban. Na,hogy a rohadás állna beléjük,akkor leíírom pontosan:

először is: nem minden eü.dolgozó kap, csak a 36%-os,120%-os,és 150%-os pótlékot kapók.A 36%-osak a járóbeteg szakrendelőkben dolgozók(kivéve röntgen és labor), a 120%-osak a röntgen(én),és labor dolgozók,fekvőbeteg osztályokon dolgozó nővérek és orvosok 150%-osak az Intenzívesek, műtőben dolgozók,baleseti sebészek.Ez konkrétan azt jelenti,hogy a 100-os pótlékot kapók-beteghordók,orvos írnokok,gazdasági nővérek nem kapnak egy fillért sem. Hogy a pofájukról nem sül le a bőr. Képesek ezt megcsinálni,amikor az eü-ben kb.  15 éve nem volt semmilyen, DE SEMMILYEN jutalom-még ajándék utalvány sem. Azok az emberek a maguk területén ugyan úgy keményen dolgoznak-mint mások.Illetve inkább úgy fogalmazok,hogy itt is,ott is,amott is vannak húzósok,és lógósok.De még ilyen mocsok módon viselkedni!!!!!

És persze az összeg,amiről állítólag kormány rendelet született. Mert hogy Nekem konkrétan 3*24ezer ft.járna bruttóban-ami 72 ezer lenne. Ha állambácsi,mindannyiunk ura leküldte volna az egyébként már egy hónapja kiszámíttatott összeget. De elfelejtette,vagy nem jó szemüveg volt rajta-mert csak az 52%-át sikerült leküldenie. Így mi,röntgenesek,speciel a 72 ezer helyett 41678 ft.-ot kapunk bruttóban-és persze mindenki más is részarányosan kevesebbet. Persze,örülni kéne nagyon-de nem tudok. Hányingerem van ettől az egésztől-ha nem lennék rászorulva,visszaküldeném,hogy dugják fel a seggükbe. Szégyelljék magukat.

Szerintetek,mennyire várom a szépkarácsonyt?

Szóval,nagyon nagy élmény volt. Pénteken délután volt egy 3 órás csoport foglalkozás. Igazából ismerkedtünk,mindenki elmondta magáról,amit gondolt,hogy el akar mondani. a pszichológus nő-Irénke- figyelt,néha néha kérdezett. Már ott kiderült,hogy mindamellett,hogy mindenkinek "problémás"gyereke van, volt közöttünk 2 anya, a nagyon nagyon nehezen beszélt, és sírt is. Szomorú volt látni. Az egyikőjük- nevezzük Lilinek-arról beszélt,hogy van egy 10 éves fia, Lóránt, aki súlyos látássérült. Másfél éves kora óta egydül neveli, az apa rapszódikusan jelenik meg a fiúért,bár anyagilag segíti Őket, ruhákat,játékokat vesz a gyereknek-de még sincs állandóság a kapcsolatukban. Ha a kisfiút elviszi, a hazaérkezése után Lóri agresszív,bevonul a szobájába, órákig nem lehet hozzá szólni. az apa nem fogadja el azt,hogy a gyerek látássérült-nem adja rá a szemüvegét( pedig súlyos fokú-olvasógéppel tanul az iskolában).  Lili nagyon sírt,látszott rajta,hogy totál ki van már.

A másik anya problémája a nagyobb fiával van-akit Ő nevelt egyedül sokáig, és valamiért mégis, felnőtt korára az apjához ment lakni, gyakorlatilag alig van kapcsolatuk,illetve ha a fiúnak kell valami, akkor hívja fel az anyukája jelenlegi férjét, vagy néha az anyukáját.

De mindenkihez voltak érdekes mondatai, még érdekesebb kérdései.

Elmondtam Neki nagy vonalakban,hogy honnan jöttem,milyen családban élek, hogy a 4 gyerekem közül csak 3 él.

És konkrétan elmondtam,hogy nagyon aggaszt az,hogy Peti még pelenkás. Hogy attól félek,hogy  mire oviba kerül majd (4 évesen),akkor sem lesz szobatiszta- az éjszakai ágytisztaságról nem is beszélek. Ő megkérdezte Tőlem,hogy ki az,aki még pelusba pisil. Én persze rögtön tudományosan megmagyaráztam, hogy akinek még nem érett az agya.

Ő ezt másképp látja.Abból,amit elmondtam,amit megfigyelt rajtam, amit kivett a mondataim közül: jó kicsinek lenni nálunk. Mert Peti a KICSI. Őt még ölbe viszik,ha nem akar a lábán jönni,vagy beleülhet a babakocsiba, még babusgatják-hiszen Ő a KICSI, mindenkinek,hiszen a fiúk is óriási méretűek, még anya is óriási méretű, meg apa is, ráadásul Ő két gyermeknek "járó"szeretetet kap,mióta megszületett. És persze még beszélni sem tud,ami nagyon fontos lenne. Ő azt gondolja,hogy nem kellene aggódni, eljön majd-nyilván később,mint egy "átlagos"gyereknél.

De az biztos,hogy jobban oda fogok figyelni-pl. nem veszem a kezembe az utcán. Ha csak lehet,nem viszek babakocsit-bár sokszor végig szaladja mellette az utat.

A délutáni foglalkozáson mondta nekünk,hogy másnap reggel fél 10-kor talizunk,de mindenki vigyen magával 5 tárgyat,ami tetszik Neki-lehet levél,kavics,használati tárgy-bármi.

Másnap reggel találkoztunk újra. És ekkor a megkezdett beszélgetés után,Lili-t megkérte,hogy csináljunk "fényképet". Lilinek minden jelenlévőt- a pszichológuson kívül-be kellett helyettesíteni egy egy családtagja karakterébe. Engem az "anyukájának"választott. Miután mindenki megkapta a családtag szerepét,azt mondta Irénke,hogy akkor most képzeljen el egy eseményt,ahol mindannyian ott voltunk.(Mármint a család). Ő az ovis ballagást nevezte meg. Ekkor megkérte Irénke,hogy legyen egy "fénykép",mindenkit oda állítson,ahol szeretné,hogy az a személy látsszon a fényképen. Érdekes volt az egész. Engem,mint anyukáját közvetlenül maga mellé állított,és még a derekát is át kellett fognom. A fia apját-Józsit-kitette a képről-szinte nem is látszott,hogy ott van. Rendkívül feszült volt a helyzet-és mindenki,aki családtag volt-elmondhatta utána,azt,hogy mit érzett. Szóval-ezt családállításnak hívják, és konfliktus feloldás(is) a célja-hihetetlen,hogy milyen "erők" mozogtak közöttünk-és milyen érzések kavarogtak bennünk. Lili megint sírt-de nagyon megkönnyebbült,azt mondta,hogy sok mindent másképp lát,mint 2 napja.

Még ezen a napon, a délutáni csoporton elővetette velünk azt az 5 tárgyat,amit levittünk. A tárgyak saját magunkat,és az életünkben a 4 legfontosabb személyt testesítették meg. Adott egy fehér,A4-es lapot,és a tárgyakat el kellett rajta helyeznünk,úgy,ahogy azt gondoltuk. az én tárgyaim: a névnapomra, a barátnőmtől kapott fekete,bugyros,szépséges táska(én),1 kehelyhez hasonló formájú őszi levél(Levente),egy hosszú, szépen metszett pezsgős pohár(Miklós), 1 csipkebogyóhoz hasonló,de annál nagyobb bogyó( Peti), és egy kis ágacska,amin sok kis piros bogyó volt(Marci). És én mindent belepakoltam a táskába, a kehelyszerű levélben a bogyók,és mellettük a pohár. Érdekes dolgokat mondott,mikor én elmondtam,hogy melyik tárgy ki,és miért így gondolom. azt mondta,hogy a táska(én),olyan mint az anyaméh-átölel-és én átölelem a családomat, a gyerekeim egymást fogják, a férjem, a szép üvegpohár,kicsit olyan "kirakat,mert szép"-és használati tárgy is-de az ölelésembe beletartozik Ő is. Még azt is mondta,hogy egy nagyon nyílt,és őszinte embert ismert meg bennem,akinek tele van melegséggel a lelke-örül,hogy megismerhetett, mert manapság az őszinteség ritka.

Az utolsó napon elkezdett egy mesét,amit nekünk kellett folytatni. És mikor vége lett a mesének-el kellett játszani. Na,ez igazi, felhőtlen játék volt-halálra röhögtük magunkat.

Még néhány szó a kajáról: Reggel -este svédasztal,de ami szem szájnak ingere, Fácánleves,tárkonyos szarvasragu leves, rdei gomba leves,sült kacsa,csirkemell roston,  Merlin rőzséje(sült burgonya,valami sült kacsamell csíkokkal),saláták, fetás burgonya, isteni friss,meleg péksüti(parasztkifli-jájjjj:-D)hurka,kolbász,hal-szóval el sem lehet mondani. Reggel persze zöldségek ,felvágottak , sajtok, joghurtok, teák, kakaó, kávé, narancslé , pékáruk , magvas,fehér,rozs-szóval,hmmmmmm.

Most ennyi,mert Levim jönne a drágám egyí kicsit!

Nagyon jó volt. Akár tökéletes is lehetett volna-ha a családom is ott van. Ez az egy hibádzott.

A szállás szuper volt. Az étel finom,és nagyon bőséges( kb. + 2 kiló :-D).

Az anyák,akikkel voltam,mind egytől egyig kedves,szimpatikus emberek. És hasonló cipőben mint. én. Kinek hallássérült,kinek látássérült,kinek beszédsérült gyermeke(i). Szóval, több mindenre jó volt ez. Például arra,hogy még biztosabban tudjam,hogy itt vagyok jó helyen,ebben a családban,ilyen gyerekekkel és párral,ahol most vagyok. És hogy még megerősödjön bennem az,hogy én inkább viszem a magam keresztjét-nem akarom a másét.

Tulajdonképpen ez egy "pszichokukckó" volt nekünk,anyáknak. Ahol pszichológus vezetésével kendőzetlenül beszélgettünk a saját nehézségeinkről, a bennünket ért impulzusokról,azok feldolgozásáról. És közben játszottunk. Persze,minden játék mögött volt "valami". Ráébresztett bennünket sok mindenre. Nem csak engem,hanem másokat is. És sokat nevettünk nagyon . És sírtunk néha. szóval,érzelmileg rendkívül felkavaró,szellemileg fárasztó-és mégis pihentető volt. Pénteken egy,szombaton kettő,vasárnap 1 "csoport" volt-persze a legrövidebb 2,5 óra, a leghosszabb 4 óra.

A szálloda welness részét használhattuk,úgy hogy a jacuzzi este a talpamat masszírozta:-D.

Szóval,nagyon élveztem. De nagyon jó itthon lenni,az enyémekkel.

Ha lesz több időm,lehet hogy kicsit részletesebben írok majd,mert nagyon érdekesek voltak a foglalkozások.