Nők a házasságban
Három feleség egy, aki nem rég ment férjhez, egy, aki pár éve már házas,
valamint egy, aki már 20 éve házasságban él, elhatározzák, hogy feldobják
valamivel otthon a "sex-life"-ot. Abban egyeztek meg, hogy egy kis
szado-mazo módszert alkalmaznak majd és az élmény után beszámolnak az
eredményről.
Egy hét múlva találkoznak és elmesélik mi történt:
A "friss" házasságban élő hölgy azt mondja:
Párom munkahelyén egy földig érő fekete bőrkabátban jelentem meg, becsuktam
az irodája ajtaját, majd amikor ledobtam magamról a szerkót és meglátta,
hogy egy fekete bőr bikini van csak rajtam annyira felizgult, hogy az
ostort már nem is kellett használnom, vad szeretkezésbe kezdtünk az
íróasztalán.
Aki már pár éve házasságban él a következőt mondta:
Nekem is hasonló élményem volt, a párom miután hazajött munkából, én is
fekete bőrszerkóba várva álltam előtte, kettőt rácsaptam a fenekére a bőr
ostorral, majd olyat szeretkeztünk, hogy egy második nászútra hívott.
A harmadik, "rutinos" hölgy, némi tétovázás után őszintén bevallotta:
Rengeteget terveztem. A gyerekeket lepasszoltam a nagyszülőknél. Parfümös,
olaj fürdőt vettem. Én is beöltöztem a bőrszerkóba, még egy fekete maszkot
is fölvettem. Amikor az uram hazajött a munkából lezuttyant a fotelbe,
megragadta a TV távirányítóját, majd amikor rám nézett csak annyit mondott:
"Hé Batman, mi van vacsorára?"
"Egyik este a haverokkal voltam bulizni...
Megígértem a feleségemnek, hogy éjfélre itthon leszek ... esküszöm! Az
órák gyorsan múltak, a sör jól csúszott le. Hajnali három felé, tökre
bemákolva hazaindultam. Épp az ajtón belül voltam, amikor az előszobában
a kakukkos óra beindult és háromszor kakukkolt. Hirtelen, mivel tudtam,
hogy a feleségem valószínű felébred, kakukkoltam kilencszer.
Igazán büszke voltam magamra, hogy ilyen gyors és eszes megoldást
találtam, még részegen is, hogy egy esetleges veszekedést elkerüljek.
Másnap reggel a feleségem megkérdezte mikor értem haza, erre én mondtam,
hogy 12-kor. Nem látszott felindultnak egyáltalán.
Mázlim van! - gondoltam. Viszont megjegyezte, hogy új kakukkos órát kell
szereznünk. Mikor kérdeztem tőle hogy miért, így felelt: Hát tegnap
éjjel kakukkolt 3-szor, majd azt mondta "a kurva életbe", aztán még
4-szer kakukkolt, majd megköszörülte a torkát, kakukkolt még 3-szor,
kuncogott egy darabig, majd kakukkolt még 2-szer és aztán egy nagyot
fingott!"
Szepike köszönöm!!!!! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD..........