Épp most írtam Hugonak,hogy olyan,mintha Peti kezdene kicsit "elromlani".(Minden gyerek elromlik 1szer:-D). Újabban csak úgy alszik el,ha ringatom a sejhaját(hála a fürdetősasszonynak).Persze ez engem nem zavar,még akkor sem,ha ezt éjjel kell tenni-márpedig már két éjszaka kellett-sőt,nappal is:-). Gondoltam,biztosan a kicsifoga kínozza-de ha annyira kínozná,gondolom,nem aludna el kb. 20 másodperc alatt a kezemben-persze csakis a kötelező visítokmertnemazvanamiténakarok kör után. Nagyon édes,mikor ordít-fogok róla képet csinálni, imádom. Továbbra is próbálkozik a felüléssel-de még nagyon az elején jár,és mostmár egyre biztosabban mászik-csúszik-kúszik-HÁTRAFELÉ-hihihi. Az ágyról kb. 20 másodperc alatt le tudna esni-persze nem hagyjuk egyedül. A kiságyban pedig sikeresen addig viztézkedik,amíg be nem szorul a lába a két rács közé, és akkor aztán van nemulass-ugyanis olyan pufók a lelkem,hogy nem mindíg tudja visszahúzni. Enni továbbra is szeret-sajnos,a tejem egyre kevesebb-és bizony Ő sem mindíg akar szopizni-és kb.2 percig próbálkozunk,aztán mikor már lilára ordítja magát,kap mást.Igazából nem tudom,hogy mikor mi az oka annak,hogy elfogadja,vagy hogy nem fogadja el...Ez persze nem azt jelenti,hogy már nem szopizik,de a napi 7 evésből 2szer csak szopi-ez általában éjjel és hajnalban-ilyenkor elég neki csak,utána már pótolni kell,ill. a "főzelékfélék"előtt is kicsit szopizik-de igencsak éhes marad,mert mennyiségre kb.1 bébiételes üvegnyit még megeszik. Ez van,remélem, azért még a napi 2 teljes szopi sokáig megmarad-annak viszont örülök,hogy eddig bármi mást adtam neki,mindent megevett-jóízűen. Persze,lehet hogy nem véletlen van így-ugyanis megint túlműködik a pajzsmirigyem-méghozzá elég durván:-(.a gyógyszer,amit kaptam,szoptatás mellett is szedhető-lehet,hogy ez van összefüggésben a tejfogyással. Mindenesetre jó a rosszban-hogy nem azért izzadok,mert megcsókolt a nők réme, a klimax,hanem teljesen kezelhető okból-nyelvkinyújtós smile apának,aki kicsúfolt:-D.
Most mennem kell,mert felébredt a délutáni alvásból babucim,és véleltlenül sikítozik:-D.