Gondolatok

Sokat gondolkodtam,hogy leírjam-e,amin ma egész nap agyaltam De ki kell írnom magamból-talán így tudok majd aludni.

A mai hírek arról szóltak,hogy meghalt az a 26 éves kismama, a magzata után 1 nappal, akit H1N1-el kezeltek Bodapesten. Azt,hogy miért kellet így történnie, én nem érhetem. Csak elszomorít-nagyon. Mély részvétet érzek azok iránt,akik szerették.

Ha valami ilyet hallok-vagy tapasztalok,mindig újra rádöbbenek,hogy mi(sokan) akik mindenhatónak érezzük magunkat-mennyire semmik vagyunk . Azt hisszük,hogy a jó az jár nekünk-ezért vagy azért. De pont annyira jár,mint az etióp gyerekeknek az éhezés. Ilyenkor nagyon nagyon elszégyellem magam azért,amilyen vagyok. Hogy elfelejtem megköszönni a mindenhatónak minden ákdott nap(mert én hiszem,hogy Ő van, és szándékosan nem a sorsnak hívom) azt, hogy itt lehetek azok között,akiket szeretek. Hogy vannak,akik szeretnek-nem kell magányosan, a "világi" szeretet nélkül élnem.Hogy nem a 3.világba születtem-egy felpüffedt hasú,éhesen síró kisgyerek képében. Hogy a gyerekeimnek nem kell csontsoványan,legyektől lepve várni a segélyszállítmányokat. Azt,hogy megélhettem az anyaság csodáját, a szerelem örömeit, szerthettem az édeesapámat.

Hogy nem rólam-rólunk szólt ez a hír.