Emlék kicsi lányomról,Timikéről,akit soha nem fogok elfelejteni. Levettem egy másik profilról ezt a részt,mert megfogadtam, ha a kicsi fiam megszületik épen,élve,akkor elhozom arról az oldalról. Nem azért,mintha többé nem akarnék rá gondolni(ha akarnám,sem tudnám megtenni,de nem is akarom),hanem azért,mert tudom,milyen sokkoló lehet egy kismamának ilyet olvasni.

De örökké emlékezni fogok Timikére-arra,amilyen szeretettel vártam,és arra,hogy milyen nehezen engedtem el.

Így most ide került életem eddigi legszomorúbb története.

Sajnos a kicsi lányunkat,akit mindannyian nagyon vártunk,áprilisban,még születése előtt elvesztettük.
Április 22.-re voltam kiírva Timikével.Pénteken,20.-án, a szokásos nst után azt mondta a nőgygyászom,hogy ha a hét végén nem szülünk,akkor hétfőn,23.-án reggel menjek nst-re és amnioszkópiára. Vasárnap,22-én reggel arra ébredtem,hogy elég erősen mozog a kicsi.Még meg is paskoltam a pocakomat,és mondtam Neki,hogy mi ez a kravaj odabenn csöpi,készülsz már kifelé?Aztán elcsendesedett,és nem éreztem a mozgását.Mondtam is a férjemnek,hogy nem mocorog,ugyan úgy csinál,mint a kisebb fiam,Marci.Az utolsó napon Ő sem mozgott már egyáltalán.Bíztam benne,hogy estefelé beindul a szülés.
Éjszaka nagyon rossszul aludtam,de nem tudtam megmagyarázni az okát.
Aztán 23.-án reggel a megbeszéltek szerint mentem vizsgálatra. Az nst-n nem volt szívhang.Gyorsan át az uh.-ba,és ott a doktor mondta,hogy sajnos nem él a baba. Az első 10 percben az őrület határán voltam.Aztán elkezdtem hajtani magamban a férjem és a gyerekeim nevét. Csak soroltam a nevüket a gondolataimban,és folyt a könnyem.
Bekerültem a szülőszobára 8,30-kor,megpróbálták beindítani a szülést. De nem indult.Így du.3,30kor az oszt.vez.főorvos rábólintott a császármetszésre.Ez alatt az idő alatt 4 kicsi baba születését hallgattam végig,és láttam,ahogy a kis rózsaszín csöppségeket viszik pólyában az édesanyjukhoz.
Aztán kiemelték belőlem az én édes kicsi babámat,Timikét.3800gr.és 56 cm.volt.
A köldökzsinóron volt egy csomó,amit még valószínű nagyon pici korában kötött rá, és ahogy befordult  a kijövetelhez, kétszer a kis nyakára tekeredett.Ha nincs a csomó,valószínüleg megszületik épen,és most ölelhetném.
Van ebben valami kivédhetetlen,végzet szerű.Néha úgy érzem,hogy nem akart erre a világra megszületni.
Azon a napon ment el,amikor születnie kellett volna.

De bízom benne, hogy talán még lehet egy pici az életünkben, aki visszaadhat valami kicsit abból,amit elvesztettünk.Talán még ad az Isten egy gyermeket. Ha mégsem,meg kell békülnünk a sorsunkkal, és menni tovább.
Remélem,hogy még én is írhatok ide uh.eredményeket,méreteket,örömhírt egy újabb kicsi babáról.

Emlékül Timikének

A végtelenben egy napot. . .

Csak pár évet, pár hónapot,
a végtelenben egy napot
alszol egyedül gyermekem.

Csak egyet álmodsz és jövök,
a Földön itt misem örök,
s melletted leszek újra én.

És rád roskadok Mindenem
ott messze túl a Mindenen,
ott újra eggyé forradunk.

Köröttünk zeng a végtelen,
de túl a földi életen
nem érhet többé semmi vész.

S újra viselem gondodat,
csak még pár földi dolgomat
elvégzem, s aztán jövök.

Addig az álmod szép legyen,
a másvilági réteken
szebbek talán az álmok is.

Aludj,aludj s már ott vagyok
a végtelenben egy napot,
aludjál addig,gyermekem.