Összeszedtem végre magam,leírom,mi rossz történt velünk.
Marcikám 12.-én azzal jött haza,hogy az igazgatóiban volt,mert az egyik oszt.társa-mostantól D.Á.-megverte egy másik oszt.társát-T.P-t. Őt azért hívták oda,mert T.P. azt mondta,hogy Marci is bántotta Őt. Marci elmondta itthon,hogy Ő hozzá sem nyúlt ahhoz a gyerekhez(ezt elmondta az ig.-nak is-merthogy ez a gyerek neki a melléig ér-Ő pedig nem bántja a nála kisebbeket-még ha megérdemelné is bármelyik).Másnap Marci kapott az iwiw-re egy fenyegető üzit T.P.anyjától-én totál kiakadtam.Persze Marci visszaírta neki,hogy hozzá sem nyúlt a fiához,és hogy T.P.állandóan hazudik,inkább beszélgetne el vele fenyegetőzés helyett. Másnap,pénteken,benn volt T.P.apja suliban,kereste Marcit(is),de Marci már itthon volt. D.Á. viszont még ott volt,Őt rendesen elkapta a pasi állítólag. Hétfőn Marci azzal jött haza a suliból,hogy az oszt.főnőke azt mondta neki,hogy ahogy megebédelt,azonnalHÚZZON HAZA,és hogy fel fogja hívni a kick-box edzőjét,és megmondja neki,hogy Marci visszaél a tudásával.(Mint kiderült,T.P.szülei benn voltak a suliban,és írásos bejelentést tettek Marci és D.Á.ellen). Hát,több se kellett,apa fogta magát,bement az iskolába,megkereste az oszt.főt. Mikor hazajött,beküldte Marcit a kisszobába,és elmondta nekem a következőket: Marci és D.Á. rettegésben tartja az osztályt, terrorizálja a gyerekeket, félnek tőlük a többiek. És hogy T.P.-t Marci úgy fülön rúgta,hogy nem hall a fülére...és hogy feljelentik a gyerekeket(azaz így a szülőket is) a rendőrségen. És mondott az oszt.fő két nevet,B.P.-t és CS.J.-t,hogy Őket is megverte Marci az utóbbi időben.Teljesen el voltam hűlve,hiszen ezek a gyerekek jó barátai Marcinak,szoktak egymáshoz jönni-menni.Apa teljesen megzavarodott,én fogtam a kicsit a kezemben,és zokogtam. Mikor kicsit összeszedtem magam,mondtam Marcinak,hogy jöjjön ki Apa elmondta neki,hogy miket mondtak róla.Marci nagyon elkezdett sírni,és mondta,hogy ez hazugság,Ő nem terrorizál senkit,nem bántotta ezt a gyereket-bár ki nem állhatja.Apa persze elhitt mindent,amit Marciról mondtak-abból indult ki,hogy mostanában fülön csíptük Marcikát egy két füllentésen-és úgy gondolta,hogy ez mind igaz. Veszekedés nem volt,csak sírás,mert mondta apa,hogy akár még el is vehetik tőlünk,és elvihetik fiatalkorúak intézetébe. Én viszont nem tudtam elhinni ezeket a dolgokat.Ismerem a fiamat,tudom,hogy egy kis rosszaságért nem megy a szomszédba-de ez csak csintalanság, soha nem bántotta a kisebbeket, rendkívül mosolygós,barátkozós gyerek,tele barátokkal és haverokkal,érzékeny lelkű-szóval nem egy lelki-fizikai terrorista. És mivel nem tudtam mást csinálni,felvettem a telefont,és aki oszt.társát el tudtam érni,felhívtam. Nos:7 fiúból 7 mondta,hogy hazugság,amit a tanárnő mondott.Marci soha senkit nem terrorizál,és soha nem kezdeményez verekedést-csak akkor bunyózik,ha belekötnek.A tanárnő ,tudomásuk szerint senkivel nem beszélt ilyen dolgokról. Szeretik az osztályban a többiek-nyilván nem mindenki-pl. ez a kis szemét-aki hazudott.Ugyanis ketten látták az esemény a tornaöltözőben-és Marci egyetlen ujjal sem nyúlt ehhez a gyerekhez. Senki meg nem kérdezte a gyerekeket a verekedéssel kapcsolatban(nyilván a fiúkat,merthogy a fiúöltözőben történt). Készpénznek vette az oszt.fő azt,amit a kis k...T.P.mondott,úgy,hogy senkit nem hallgatot meg-azon a héten nem is volt. És megfenyegette a gyerekemet ártatlanul. T.P.szüleiről ne is beszéljünk. Persze a gyerekek sokmindent elmondtak nekem a telefonban erről a fiúról-hogy milyen hazug, volt,hogy két fiút megkért,hogy védjék meg őt D.Á-tól(egyébként ez a gyerek tényleg elég problémás),és mikor megtették,akkor szaladt a tanárhoz árulkodni,hogy verekszenek.És persze a tanár megbüntette Őket, a kis szemét meg vígan volt. Így aztán nem is sokan szeretik az osztályban-persze van még 2-3 hozzá hasonló hazug gyerek,Ők barátkoznak, a többi tizenvalahány fiú meg egymással. Most.19.-én szerdán kellett volna mennünk nekünk, a 3 gyerek szüleinek az iskolába,de D.Á.anyukája nem tudott jönni,mert délutános volt a héten,így most szerdán fogunk menni(én nem biztos hogy tudok,mert a kicsit valakire itthon kéne hagynom,de nem tudom,hogy kire). Nagyon komoly következményei lesznek ennek,mert én nem fogom annyiban hagyni,hogy1/a gyerekemet egy idegen nő megfenyegeti!2/ a tanár úgy bánik vele,mint egy utolsó szeméttel-és meg sem hallgatja! Qrvára elegem van egyébként is ebből az iskolából,mert ez ritka egy sz@r iskola(az igazgatónője olyan mint ........nem is írom le-szóval egy igazi szemét....). De nem fogom Marcit azért elhozni 5.-ben,mert az ilyen kis hazudós k....nek hisznek. Ha harc,hát legyen harc. Csak apától félek,nehogy túl komolyan vegye,és leüsse ott a másik apukát-apa 190/100,másik apuka olyan 170/ 80 lehet-ráadásul apa igazi keményfiú(volt) ,nem ajánlatos vele ujjat húzni. Mindenesetre,lesz egy-két keresetlen szavam a másik anyukához is,és a tanárnőhöz is. Szerintem ugyanis ha gond van,akkor annak az az elintézési módja,hogy jelzem a másik szülőnek a dolgot-beszélünk telefonon vagy személyesen. De azt,hogy megfenyegetni egy gyereket!!!!!Megmondom neki,hogy akár fel is jelenthetem,itt van a gépben a fenyegető levél. A tanárnő...hát vele még nem találkoztam,de emlékezetes lesz,ha ott leszek,az biztos.
Szóval,ez volt,amit eddig kellett emésztenem,hogy tudjak róla beszélni....