Szóval,ma elmentem színházba. Ez úgy kezdődött,hogy csütörtökön találkoztam azzal a csajjal,aki mellettem ül a színházban.Mondta,hogy szombaton előadás:Fellini:országúton. Így aztán ma szépen kiöltöztem,mint szaros pista Jézus nevenapján,és elmentem a színházba. Apa nem tudott jönni,mert a dereka még mindíg derekasan fáj.Egy kolléganőmet hívtam el. Már az elején becsúszott egy enyhe gikszer,ugyanis,ahelyett,hogy kiléptem volna a lépcsőházból,inkább kiestem.:-D. De kajakra,beakadt a cipőm,és kizúgtam-kistáska balra,én és a hajam jobbra.:-D. Tehát már kellően megalapozottan röhgöve mentem a színházba. Ott be is ültünk,szerencsére még csak 2 embert kellett felállítani.Aztán jöttek a többiek is.De Mariannék nem-gondoltam,biztos közbejött nekik valami ,és odadaták a bérletet másnak. Aztán egyszer csak megjelent egy házaspár,és kiderült,hogy az Ő bérletük is oda szól,ahová a miénk.Na,itt már gyanús volt a dolog:-D. És mikor szétnéztem a sorban,rájöttem,hogy ez egy tök imeretlen sor nekem:-D. Na, felálltunk,kimentünk.persze az egész nyugdíjas klubnak fel kellett állni-egy pasi meg is kérdezte,hogy visszajövünk-e még, mert akkor addig állva marad :-D)))). Kimentünk.,de én már akkor annyira röhögtem,hogy alig bírtam menni.Megkérdeztem a pénztárostól,hogy ma melyik bérlet van? Erre Ő: Berki. Jaaa,nekem Bajor van:-D)))))). Mondtam is a kolléganőmnek,hogy holnap elmegyek,és szőkére festetem a hajam:-D. Apának is mondtam,de Ő azt mondta,teljesen felesleges.:-D)))).
Szóval,ez(is) vagyok én:-D))))))). Még mindíg nem bírom abbahagyni a röhögést:-D))))).