Ma bababörze volt nálunk. Kimentem,eladtam egy-két dolgot. És vettem a kicsinek téli kezeslábast,pizsiket-nagyon aranyosak. Nagyon jó élménnyel jöttem haza. Mónika barátnőmön keresztül megismerkedtem egy házaspárral,Anitával és Zsoltival.Nagyon örülök,hogy megismerhettem Őket,igazán jó emberek.Hálás vagyok érte a sorsnak-és persze Mónikának is:-). Hiszen úgy a jó az életben,ha sok sok jóembert ismerhetsz meg-és persze minél kevesebb rosszat. Persze,ahogy Zorán énekli:"hogy tudd,egy pohár víz mennyit ér, ahhoz hőség kell,ahhoz sivatag kell"-ez bizony nagy igazság.
Ma lementünk a játszótérre délután-addigra szépen sütött a nap-de hűvös szél fújt. Úgy látszik, visszavonhatatlanul itt az ősz. Van a játszón függő csúszka-biztosan sokan ismerik-rá kell ülni,és egy fémdróton csúszik:-). Marci felültette az ölébe Petit-és juhééééééé,a kicsi szája kb.kétszer körbeszaladta a fejét,annyira élvezte. Nagyon nagyon aranyosak voltak. Persze újra és újra akarta:-D. És mikor elhoztuk,mert más is csúszni akart- a szokásos iszonyatos visítás. Ez a legújabb-ha valamit el szeretne érni,legyen az játék,menetirány,bármi,azonnal elkezd fültépően sikítani. Én pedig próbálom Neki elmondani(nem csak én,hanem a család többi tagja is),hogy addig amíg sikítasz,nem. És milyen érdekes,mintha kezdené érteni:-D. Ma este például már nem sikítva kéredzkedett fel az apja ölébe, hanem édesen nyújtotta a husis kezecskéit,miközben csak halkan nyekergett:-D). Okosodik már a drágám:-).
