Na szia mindenkinek!

Pénteken,29.-én voltam a szülészemnél,és végre sikerült vele találkoznom is(mert a 31 hetes uh-t nem Ő csinálta,pedig hozzá voltam beírva-csak továbbképezte magát azon a héten).

Persze,nem jelentkeztem be,egyszerűen csak fogtam magam,és bementem reggel a kórházba-és lássatok csodát,ott volt. Persze,ha már ilyen jól sikerült a tali,be is tapintott egy picikét:-),persze minden rendben.teljesen zárt a méhszájam. Aztuán megbeszéltük,hogy már csak 36 hetesen kell mennem legközelebb nst-re. És persze mondtam neki,hogy ideje lenne kicsit beszélgetni a szülésről-főleg azért,mert a férjem ugye mostanában népmesét játszik(hol volt,hol nem volt)-persze,egyenlőre még csak a munkája miatt.A gyerekeket meg mégsem vihetem magammal a kórházba-ahhoz pedig,hogy egyedül maradjanak itthon,még nagyon kicsik. Nagyon rugalmas volt a dokiorbácsi-előkapta a naptárt,megnézte,mikor leszek 38 hetes-ez julis 8.-ra esik- és mondta,hogy 9.-én befekvés, 10.-én vagy 11.-én pedig megcsászároz. Hóha,az már csak 5 hét. Na mindegy,valahogy majd csak lesz.

Nem tudom,Ti voltatok már úgy,hogy valakiben iszonyatosan csalódtatok(olyan valakiben,akinél erre egyáltalán nem is gondoltatok soha)? Mit kell ilyenkor csinálni? Hogy lehet valahogyan túllépni? Olyan sok rossz törtéént már velem mostanában-és régebben is-hogy néha komolyan mondom,úgy érzem,semmi értelme ennek a földi kínlódásnak.-Na nem akarom eldobni az életem,azt Istentől kaptam,majd Ő elveszi,ha eljön az idő-ez inkább olyan nagyon nagyon mély bánat,amit érzek.Ha valakinek van valami jó ötlete,szívesen venném-most valahogy úgy érzem,elvesztettem kicsit a talajt a lábam alól-pedig általában elég erős vagyok-lehet,most a terhesség "terhe" is besegít?!.

Na,mára ennyi,így is elég szomorú vagyok-nem írok többet.