Nem volt még vizsgálat. Várjuk az időpontot. De a gégészeten dolgozó egyik ismerősöm azt mondta,hogy az az orvos,akinél jártunk,rendkívül jó audiológus, nagyon jó diagnoszta. Így egyenlőre nem megyünk a Heim Pál-ba,ami persze nem azt jelenti,hogy egyáltalán nem fogunk elmenni. De továbbra is úgy gondolom(juk- a bölcsis gondozónénikkel együtt),hogy valami nem oké Petivel. Hogy ez a hallása-e,vagy a figyelme ennyire gyenge,azt nem tudom. Sokat gondolkodom rajta-ha a hallásával van baj,ugyan mitől? Nem beteges,nem fülfájós,nincs anatómiai eltérése-legalábbis ami kívülről látható. De nem agyalok rajta,ráérek majd akkor,ha lesz eredmény. Csak már minél előbb jobb lenne-hogy tudjam,mi a helyzet,és segíthessek Neki-ha hallókészülékkel, akkor azzal,ha fejlesztéssel,akkor azzal. Egyébként jól vagyunk. Bár az anyagi helyzetünk katasztrofális-de még nem annyira,mint szegény vörös iszappal elöntött honfitársaimnak. Rettenetesen sajnálom őket. És nem tudok nekik segíteni rajtuk.De vérzik értük a szivem.
Egyébként Peti nagyon szereti a bölcsit-már M E G E S Z I A F Ő Z E L É K E K E T is, válogatás nélkül. Örömmel megy,azt mondják, nagyon jókat játszik,alszik. Mikor megyek érte,annyira örül,kacag,ölel-de sosem látom rajta sírás nyomát. Szóval,ez nagyon pozitív.
A két nagy kisfiam:-): hála Istennek,jól vannak Tanulnak,eddig ügyesek, sok ötös,1-2 négyes. Bár Leventét nagyon féltem a felvételitől-ma megírattunk Vele a tavalyi matek írásbelit,és a magyart. Hááát, a matek az katasztrófális(év végén 5-ös volt!). A magyart még nem láttam,de azt mondja,ott az összes feladatot megcsinálta. a matekből csak 6-ot( a tízből). És persze nem tudom Neki kifizetni a matek előkészítőt- ami 3500 forint. Tudom,ez nagyon kevés pénz-de most ennyi sem megy. De az apja jó matekos-Ő majd segít Neki felkészülni. remélem,menn9i fog. JUó eszű fiú-jó lenne,ha valami jó suliba felvennék.
egyébként nagyon szépek,mind a két nagy. És hatalmasat nőttek. aki ismer személyesen,tudja,hogy én sem vagyok egy pici termetű nő, a magam 173 centijével. Mind a két nagyfiamnak a füle cimpájáig érek kb:-D. Azt hiszem Levi 179 cm,Marci 181. Imádom Őket. És nagyon szurkolok Nekik,hogy jobb legyen az életünk-és az életük.De keresnem kell valami másodállást,bármit,takarítást,szociális munkát-ami nem éjszakai,hogy Petivel itthon lehessek,legalább este és éjjel. Most ez a cél-na meg a lottó 5-ös:-).