kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a
közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés
egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap,
hogy hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!
Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak
megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az
alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől
származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és
jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a
tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott
szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről - szóval, mert
félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem
rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok
1. osztály félévi értékelése (2008/09):
Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli
képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik
megfelelő családi háttérrel rendelkeznek.
Szaguk alapján - nem félek kimondani - magamban büdösekre és illatosokra
osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul
jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a
dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a
pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott
volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan
járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori
a tetvesedés az iskolában.)
A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek,
koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai
fájdalmat okoz. Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése
miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is
kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott
otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem
adtam meg a mobil számomat.
A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak
segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli
ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre
és ékszerekre valahonnan futja.
A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A
betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással
játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az
osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy
gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat.
Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az
asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A
lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják
őket, a fiúk igyekeznek menekülni.
Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek
a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai
módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót
leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben
ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt
ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben.
Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik
táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást.
A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs
arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett
nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója,
tornacucca, és mellette játsszák az agyukat.
Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt,
mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében,
félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt.
Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel.
Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot
fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal
mutatom, hogy hova nézzen.
Nem figyel fel a saját nevére!
A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy
majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a
könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a
bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat.
A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy
lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a
Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt
íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben.
A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!!
Eddig az idézet. Néhány egészen elképesztő történetet kihagytam, mert
beazonosíthatóvá tenne minket.
Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve
az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven
belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a
problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre nem mintha
ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer
forintot.) A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett.
Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor
órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a
kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos cigánycsalád, ordibál,
fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az iskolából, mi meg bezárhatunk,
mert a kritikus alá csökken a létszám. Sajnos igaza van a borsodi
cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: egy cigánygyereknek több joga
Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és
cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális
családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és
gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert
számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás
következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar
gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt.
Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig
van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem. amikor integrált
oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a
kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását
A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány szót használja rájuk.
Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a
cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz.
Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú
gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért
is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez
valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a
cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos
putrikból, netán éhezve jönnek iskolába. Számunkra ugyanakkor nem kérdés,
hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön
tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt
tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát folytat.
Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi dolgunk, mi csak
normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert ez a szakmánk, ez a
hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a szakmunkásképzőkbe, és
tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva már nem lesz ebben az
országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz, aki megtermelje a
nyugdíjunkat. És azt is látjuk - a KSH népességi adatai is előrejelzik -,
hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság saját hazájában. S ha a többség
olyan lesz, mint a mostani alsósaink - márpedig csodát a legnagyobb
erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük -, Isten óvja hazánkat,
gyermekeinket és unokáinkat!
