hermi irka

Friss topikok

Címkék

2008.11.23. 17:05

szerző: hermi67

Összeszedtem végre magam,leírom,mi rossz történt velünk.

Marcikám 12.-én azzal jött haza,hogy az igazgatóiban volt,mert az egyik oszt.társa-mostantól D.Á.-megverte egy másik oszt.társát-T.P-t. Őt azért hívták oda,mert T.P. azt mondta,hogy Marci is bántotta Őt. Marci elmondta itthon,hogy Ő hozzá sem nyúlt ahhoz a gyerekhez(ezt elmondta az ig.-nak is-merthogy ez a gyerek neki a melléig ér-Ő pedig nem bántja a nála kisebbeket-még ha megérdemelné is bármelyik).Másnap Marci kapott az iwiw-re egy fenyegető üzit T.P.anyjától-én totál kiakadtam.Persze Marci visszaírta neki,hogy hozzá sem nyúlt a fiához,és hogy T.P.állandóan hazudik,inkább beszélgetne el vele fenyegetőzés helyett. Másnap,pénteken,benn volt T.P.apja suliban,kereste Marcit(is),de Marci már itthon volt. D.Á. viszont még ott volt,Őt rendesen elkapta a pasi állítólag. Hétfőn Marci azzal jött haza a suliból,hogy az oszt.főnőke azt mondta neki,hogy ahogy megebédelt,azonnalHÚZZON HAZA,és hogy fel fogja hívni a kick-box edzőjét,és megmondja neki,hogy Marci visszaél a tudásával.(Mint kiderült,T.P.szülei benn voltak a suliban,és írásos bejelentést tettek Marci és D.Á.ellen). Hát,több se kellett,apa fogta magát,bement az iskolába,megkereste az oszt.főt. Mikor hazajött,beküldte Marcit a kisszobába,és elmondta nekem a következőket: Marci és D.Á. rettegésben tartja az osztályt, terrorizálja a gyerekeket, félnek tőlük a többiek. És hogy T.P.-t Marci úgy fülön rúgta,hogy nem hall a fülére...és hogy feljelentik a gyerekeket(azaz így a szülőket is) a rendőrségen. És mondott az oszt.fő két nevet,B.P.-t és CS.J.-t,hogy Őket is megverte Marci az utóbbi időben.Teljesen el voltam hűlve,hiszen ezek a gyerekek jó barátai Marcinak,szoktak egymáshoz jönni-menni.Apa teljesen megzavarodott,én fogtam a kicsit a kezemben,és zokogtam. Mikor kicsit összeszedtem magam,mondtam Marcinak,hogy jöjjön ki Apa elmondta neki,hogy miket mondtak róla.Marci nagyon elkezdett sírni,és mondta,hogy ez hazugság,Ő nem terrorizál senkit,nem bántotta ezt a gyereket-bár ki nem állhatja.Apa persze elhitt mindent,amit Marciról mondtak-abból indult ki,hogy mostanában fülön csíptük Marcikát egy két füllentésen-és úgy gondolta,hogy ez mind igaz. Veszekedés nem volt,csak sírás,mert mondta apa,hogy akár még el is vehetik tőlünk,és elvihetik fiatalkorúak intézetébe. Én viszont nem tudtam elhinni ezeket a dolgokat.Ismerem a fiamat,tudom,hogy egy kis rosszaságért nem megy a szomszédba-de ez csak csintalanság, soha nem bántotta a kisebbeket, rendkívül mosolygós,barátkozós gyerek,tele barátokkal és haverokkal,érzékeny lelkű-szóval nem egy lelki-fizikai terrorista. És mivel nem tudtam mást csinálni,felvettem a telefont,és aki oszt.társát el tudtam érni,felhívtam. Nos:7 fiúból 7 mondta,hogy hazugság,amit a tanárnő mondott.Marci soha senkit nem terrorizál,és soha nem kezdeményez verekedést-csak akkor bunyózik,ha belekötnek.A tanárnő ,tudomásuk szerint senkivel nem beszélt ilyen dolgokról. Szeretik az osztályban a többiek-nyilván nem mindenki-pl. ez a kis szemét-aki hazudott.Ugyanis ketten látták az esemény a tornaöltözőben-és Marci egyetlen ujjal sem nyúlt ehhez a gyerekhez. Senki meg nem kérdezte a gyerekeket a verekedéssel kapcsolatban(nyilván a fiúkat,merthogy a fiúöltözőben történt). Készpénznek vette az oszt.fő azt,amit a kis k...T.P.mondott,úgy,hogy senkit nem hallgatot meg-azon a héten nem is volt. És megfenyegette a gyerekemet ártatlanul. T.P.szüleiről ne is beszéljünk. Persze a gyerekek sokmindent elmondtak nekem a telefonban erről a fiúról-hogy milyen hazug, volt,hogy két fiút megkért,hogy védjék meg őt D.Á-tól(egyébként ez a gyerek tényleg elég problémás),és mikor megtették,akkor szaladt a tanárhoz árulkodni,hogy verekszenek.És persze a tanár megbüntette Őket, a kis szemét meg vígan volt. Így aztán nem is sokan szeretik az osztályban-persze van még 2-3 hozzá hasonló hazug gyerek,Ők barátkoznak, a többi tizenvalahány fiú meg egymással. Most.19.-én szerdán kellett volna mennünk nekünk, a 3 gyerek szüleinek az iskolába,de D.Á.anyukája nem tudott jönni,mert délutános volt a héten,így most szerdán fogunk menni(én nem biztos hogy tudok,mert a kicsit valakire itthon kéne hagynom,de nem tudom,hogy kire). Nagyon komoly következményei lesznek ennek,mert én nem fogom annyiban hagyni,hogy1/a gyerekemet egy idegen nő megfenyegeti!2/ a tanár úgy bánik vele,mint egy utolsó szeméttel-és meg sem hallgatja! Qrvára elegem van egyébként is ebből az iskolából,mert ez ritka egy sz@r iskola(az igazgatónője olyan mint ........nem is írom le-szóval egy igazi  szemét....). De nem fogom Marcit azért elhozni 5.-ben,mert az ilyen kis hazudós k....nek hisznek. Ha harc,hát legyen harc. Csak apától félek,nehogy túl komolyan  vegye,és leüsse ott a másik apukát-apa 190/100,másik apuka olyan 170/ 80 lehet-ráadásul apa igazi keményfiú(volt) ,nem ajánlatos vele ujjat húzni. Mindenesetre,lesz egy-két keresetlen szavam a másik anyukához is,és a tanárnőhöz is. Szerintem ugyanis ha gond van,akkor annak az az elintézési módja,hogy jelzem a másik szülőnek a dolgot-beszélünk telefonon vagy személyesen. De azt,hogy megfenyegetni egy gyereket!!!!!Megmondom neki,hogy akár fel is jelenthetem,itt van a gépben a fenyegető levél. A tanárnő...hát vele még nem találkoztam,de emlékezetes lesz,ha ott leszek,az biztos.

Szóval,ez volt,amit eddig kellett emésztenem,hogy tudjak róla beszélni....

 

 

6 komment

2008.11.20. 15:28

szerző: hermi67

Sok minden történik velünk mostanában,jó és rossz egyaránt.De nyilván mindenkinél így van ez. Most inkább csak a jóval foglalkozom:-).Kicsi Petink megpróbálkozott a hasáról a hátára fordulni.Ez sikerülhetett volna Neki,ha előtte nem fordul keresztbe a kiságyban,és nem lógatja ki a lábát (mind a kettőt)a rácson. Így aztn a fordulásból egy meglehetősen furcsa testhelyzet lett,amitől én először megrémültem,Őurasága viszont nagyon jól érezte magát így is-szemközelbe került a macival és társaival:-).

Jaa,kapott egy pólót egy barátnőmtől ajándékba, figyeljétek a feliratot: :-D

babuci

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő az én kis minimacsóm:-). 

Jaaaaa,Hugomum,Te drága, át persze hogy a rák jegyében szültett:-).

 

Pá,ezt a kedvedért:

 A kóházban, a halálos beteg körül összejön a család és várják az
> orvost.

> Végül odajön hozzájuk a kezelöorvos, és fáradtan
> szól: "Attól tartok, hogy
> rossz hírt kell Önökkel közölnöm. Az Önök szeretjének egyedüli
> reménye a túlélésre az agy-átültetés. Ez nagyon kockázatos és
> költséges mütét, mivel az új agyért fizetni kell."
> Az elsö döbbenet után az egyik rokon megszólal:
> "Na és mennyibe kerül egy
> agy?"
> "500 000 EUR a férfi agy és 20 000 EUR a nöi agy."
> Hirtelen csend támad és eléggé zavart helyzet lép fel.
> A férfiak a
> helységben igyekeznek elfolytani a vigyorokat és kerülik a nöi
> pillantásokat. Végül az  egyik férfi nem tudja legyürni kíváncsiságát
> és
> megkérdi: "És miért, hogy a férfi agy 25x drágább?"
> Az orvos megértöen mosolyog a naiv kérdésen. "Ezek megszokott piaci
> árak.
> A nöi agy ára alacsonyabb, mivel a férfiakéval ellentétben használva
> volt."

4 komment

2008.11.18. 08:25

szerző: hermi67

Hátrafelé haladás:-).

 Nos,kérem,hátrafelé haladni pediglen a következő képpen lehet: légy hason,karjaidat könyökben kicsit hajlítsd be. Térdeidet határozott mozdulattal húzd magad alá,amennyire csak tudod,majd rúgj egyet magadon,,miközben ezen mozdulattal egy időben a karjaidat kinyújtod. Így kiválóan fogsz hátrafelé kúszni,kedves pajtásom. A dolog rendkívül látványos,és meglátod,anyukád és apukád teljesen el fog ájulni a gyönyörűségtől(az enyémek is ezt tették),és közben hangos:"óóóóó,milyen ügyes"és "ahhh milyen édes" kiáltásokat fognak hallatni. Persze,ha mindehhez még handosan kurjantgatsz is-akkor meg is győzöd a szüleidet,hogy nemcsak a legszebb,legügyesebb,de a legokosabb 4 hónaposuk nekik van(van 5,vagy 6.....). Szóval,jó próbálkozást:-). Üdvözlettel:

Kökölyszi, a 4 hónapos Péter Mór.

3 komment

2008.11.15. 15:44

szerző: hermi67

Ez a mai nap sem volt semmi:-(,és még hol a vége?! Délelőtt bepakoltam a gyereket a babakocsiba,és irány a T-pont,mert: 1/ apa telóján nem kűködött a fülhallgató(persze működött,csak rosszul dugta bele-hehe)2/ az én telómon se kép,se hang,be sem lehet kapcsolni(még augusztus 6-ig garanciás!). És persze vittem a listát,hogy még mit kell venni ittthonra. Apa főzött,én meg mentem. Szóval odaértünk a T-pontba,nagynehezen bekormányoztam a kocsit a gyerekekkel(merthogy akadálymentesítés nuku),erre kiderül,hogy ma nincs is szervíz:-(. elmentem egy másik T-pontba,ott szerencsére volt.apa fülhallgatója oké,én telómat elvették,adtak helyett csereketyerét. Aztán uzsgyi neki a piacnak,boltnak. A bolt felé menet találkoztam a nagyobb fiaimmal,akik edzásről jöttek haza.Persze Ők is bejöttek a boltba velem,Levi maradt a bevásárolt cuccokra vigyázni,Marci meg bejött az üzletbe. Vásároltunk,mondom neki,hogy állj be légyszaves a sorba,én még viszek egy pudingot..Hát látom ám,hogy egy öreghölgy f@szául kikerülte Marcit babakocsis-Kökölyszistől,és beállt elé.Húúú, a pumpám nagyon felment,mondtam,hogy szerinte napozni állt ide a gyerek? Vagy a díszlethez tartozik?Persze szerencsére az egyik pénztárba beültek,és hívott a csaj,hogy menjünk oda,így elsők voltunk.Némelyik komolyan olyan bunkó tud lenni,hogy a kapanyél kiáll a szájából!!!Végre kikerültünk a boltból, hazaérünk,be a lépcsőházba,erre az egyik lift áll a 7.-en,nem jön le. a másik épp felfelé tartott,de aztán csak leért nagy nehezen.Igen ám, de mira leért,bejött a házba egy X.-en lakó idős házaspár.És frankón beszálltak abba a qrva liftbe,mondván,hogy Ők úgyis később szállnak ki(toporzékolós smile,meg kiabálós is).Hozzáteszem, a lift 4 ,max.5 személyes,én meg ugye lenn álltam  a 2 nagyobbammal, plusz a babakocsi,és benne Peti.Nna,itt is bekérdeztem egy kicsit: esetleg ha a babakocsit felemelnénk a fejünk felé?....De mondtam nekik hogy mindegy már,menjenek a pi...ba a lifttel.

Aztán még itthon jól összevesztünk apával is-nem egyeznek a "gyerekhez hogyan beszljünk",és "hogyan kérdezzük ki a leckét" elveink-ez örökös harc közöttünk. Ráadásul hülyének nézett,mikor mondtam neki,hogy nem is volt rossz a fülhallgató-és persze mikor bebizonyosodott,hogy jó,akkor megsértődött,és belémkötött....:-( .Ez sajnos jellemző rá,mint igazi skorpió,azonnal támad. De azért még így is szeretem ám. :-) Szóval,csupa happy volt ma minden:-) a francba....

3 komment

2008.11.14. 06:29

szerző: hermi67

Elveszett a rővid ő betűnk,ráadásul a szókőzbillentyűsem mindíg veszi a lapot.Ezúgy tőrtént,hogy a Zuram elkezdte tisztítani a klaviatúrát(persze ráfért),éselhagyta az Ő betűt:-). Azóta egyfolytában rámjon a rohogés(mindíg Mon és Hugo jut eszembe:-)). Meg az,hogy a Bibe blogjában egyszer megnevezett népművészeti cserépedényt most csak Pákósan kocsognek tudomírni én is:-))))))). És a szókozbillentyűt sem mindí lehet munkárabírni.Tehát levonható konklúzió: apa nagyon ügyes pasi:-).

Kicsi Kokolyszi(:-D),nagyon jól bírta az oltásokat szerencsére. Most 7500 gramm és 67cm.Nagyon szeret beszélgetni,hálás,ha foglalkozunkvele,de nagyon ügyesen eljátszik-kiabál a kiságyában,ha nem tudok ott lenni. Nemfordul semerre,csak próbálkozik.Minden utány nyúl,és most már tévesztés nélkül a szájába viszi, sőt,elveszi a szájából,megnézi,és újra bedugja.Nagyon szereti a tv-t,a zenét, a csíkos,pottyos((-D)dolgokat,a világítól lámpákat,akulcsot, a tesóit,a szomszéd nagylányt, a fürdést,ésa hasát.Mostis szopizott éjjel kettőkor,majd négykoris:-).Ésnyilván nemsokára megint fog:-). Állandóan megpróbál felülni(mint Bibe Bekije) hasizomból,és mivel nem engedjük neki, hangosantiltakozik:-).

Így szoktunk beszélgetni sokszor:

Babó és én

 

3 komment

2008.11.12. 06:30

szerző: hermi67

Milyen korán van,és én ár ideültem.Persze apa 6-ra ment,én is felérbedtem vele,aztán Kökölyszim is evett.Már elkészítettem a fiúk tízóraiját,és most van egy kis időm ideülni, írni és olvasni:-).

Tegnap picikém megkapta a 4 hós oltást,és persze a Prevenal 2. adagját.Szegénykém,de nagyon nagyon sírt-de csak rövid ideig.Szerencsére könnyen megvigasztalódott. A váróban a mellettünk levő pelenkázón egy 6 hónapos kisfiút vetkőztetett az anyukája.Nagyon nagyon cuki volt,Gergőnek hívták. Kökölyszim csuda jókedvű volt,amikor levetkőztettem(imád meztelenkedni,bezzeg a visszaöltözés!:-D ).Jókedvének jó nagy hangot is adott- a hangos kocsikerék változatot alkalmazta. Én nagyon jókat szórakoztam rajta(meg a felnőttek is,akik benn voltak), a kicsi Gergő viszont tágra nyílt szemekkel nézte Kökölyszit,időnként picit elkámpicsorodott.Aztán mikor kijöttünk, kicsi úrfi hozta a szokásos öltözéses formáját- ordított,ahogy a csövön kifért. Na,Gergőnek itt már elszakadt a  cérna,olyan keservesen elkezdett sírni,hogy a szívem szakadt meg. Anyukája azt mondta,megsajnálta Petit:-).(De az is lehet ám,hogy megijedt a drága).

Mondtam doktor bácsinak,hogy olyan,mintha a kisfoga piszkálgatná Petit,hát Ő azt mondta,hogy rendesen be van duzzadva neki alul fölül-de nem biztos,hogy hamar kibújik. Mondjuk már tegnap előtt vettem neki Dentinoxot-úgy látszik,az jó neki,ha beecsetelem az ínyét,egész jól bírja. Megmérték a súlyát,kereken 7500 gramm:-). Hosszt nem mértünk,de majd én ma  itthon megteszem.

Nagyobb fiam gyűrik az iskolát-persze erősen oda kell rájuk figyelni.Azt hiszem,eljön lassan a kamaszkoruk,húúú,mi lesz itt,ha más most ez van! Néha nagyon elfáradok,pl.tegnap is annyira,hogy a vészhelyzetet csak az első reklámig láttm:-(.A Grace-ről meg már csak álmodom:-).

És képzeljétek el, tegnap Kökölyszi elaludt hanyattfekve!!!!!! a babakocsiban. Kíváncsian várom,lesz-e folytatasa:-).

1 komment

2008.11.10. 07:51

szerző: hermi67

Tegnap két dolog is történt,ami ide kívánkozik.Az egyik szomorú és aggasztó és sorolhatnám, a másik rendkivül vicces(számomra legalábbis). Maradjon a végére a humor.

Marci tegnap  5 óra körül jött a barátaival az iskolájuk környékéről. Kapott valami zenét a telojára,meg akarta hallgatni,mondta a többieknek,hogy menjenek,Ő leül,majd megy utánuk. Ahogy ott ült a padon,odamnet hozzá két nem az idén barnult kiskorú polgártásra,és az nagyobb(az kb.akkora volt mint Ő,csak idősebbnek tűnt),mondta neki,hogy:"add ide a telefonod".Marci mondta neki,hogy dehogy adom,húzzá el innen.Erre a rohadék:akkor megverlek.Na, az én szende kisfiamnak sem kellett több,mondta neki,hogy ok,játszuk le:-). erre a rohadék már ütött is,orrnyergen találta,ököllel:-(. És közben oldalról a másik,a kisebb,akit Marci észre sem vett,ököllel halántékon csapta Marcit. Na,ennyi volt az összes ténykedésük,Marci úgy elagyalta Őket,hogy sírva futottak el,még majdnem a bici is ott maradt. Mondta Marci,hogy nem tudja kik voltak,olyan sötét volt.Meg azt is mondta,hogy Ő is félt az elején,de azt mondta,hogy Őt két ilyen mocsok nem fogja félelemben tartani és zsarolni. És ott már el is dőlt a dolog,Marci javára:-D.

Bizonyos szempontból jó,hogy van az embernek olyan gyereke,aki nem is ijed meg,és még ömvédelmet tanul évek óta. De ez nem megoldás. Levim is tanul önvédelmet,de biztos vagyok benne,hogy az Ő telefonja nem lenne meg:-(. Nincs benne semmi-még egészséges,agresszió sem,illetve szerintem Ő fél is  a fájdalomtól.:-(. És ezen nem nagyon lehet változtatani,apa szerint majd nagyobb korában más lesz.Egyébként meggyőződésem,hogy Levi kétszer akkorát tudna ütni,mirt Marci.

De szomorú,hogy itt tart a világ,délután 5-kor nem lehet forgalmas helyen jönni az utcán,mert ilyesmi történhet Veled! És persze 10-ből 9,5szer nem az idén banult polgártársak a hunyók. F...a,ugye?

És a vicces történet:-D.

Hallottatok már a Vakond-brigádról? Nos,tegnapig én sem:-D. délután 6 körül tologottam lenn Kökölyszit a barátnőmmel(a fürdetősasszonnyal) együtt délutáni levegőzés címén a zagyva parton. Van ott egy kis játszótér,fa mászókával,hintával,meg mindenfélével. Valamelyik önkormányzati politikusunk úgy ítélte meg,hogy újat kell csinálni(ez nem baj,sőt-bár a régi is jó volt még szerintem). De hogy milyen határidőt adott,azt csak gondolom a tegnap látottakból. Az esti sötétségben kb 8-10 muksó,mint egy bősz fül-orr-gégész csapat, bőszen csináltak valamit a téren,amit én egyenlőre olyan Lost-os bunker alapnak véltem:-D., a fejükon világított ezerrel a fejlámpa,csak az volt a baj,hogy az,amin dolgoztak,kicsit messzebb volt a mandulánál :-D.  Fogalmam sincs mi lesz, de az is eszembe jutott,hogy ez lesz kicsiben a szolnoki celeb vagyok,anyaaaaaaaaaaaa, elvesztem:-D.

3 komment

2008.11.09. 14:53

szerző: hermi67

Épp 4 hónapja ma annak,hogy ici-pici Kökölyszim megszületett. Így telik az idő. És szinte minden nap mutat valami újat,legyen az hang vagy mozdulat.Állandóan elkápráztat bennünket. Már alig várom,hogy forogjon,üljön,meg minden ilyesmi:-). Már meg lehet különböztetni a jelzéseit.Ha éhes,nem sír,hanem követelőzik nagyon hangosan és határozottan,és a szemét összehúzza közben:-).

Ha csak beszélget,akkor olyan hangokat ad ki,hogy én csak kocsikeréknek hívom.

Ha álmos,akkor nagyon hangosan visít, de ahogy hasra teszem,és megkapja a cumikáját,szinte azonnal elalszik.

Amit még nagyon útál,az az öltözés. Minden alkalommal így nézünk ki a végére(kivéve a ruhát):

Babó ordít  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szinte lehetetlen mosolyogva lefényképezni,mert ha észreveszi a gépet,azonnal elkerekedik a szeme,és látszik rajta,hogy forognak a kerekek odabenn. De azért néha sikerül:

Peti apával

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És nagyon erős kisfiú már, meg is mutatja Nektek,olvasóim,hogy:

N É Z Z É T E K , M I L Y E N  E R Ő S  V A G Y O K !:

Babó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugye milyen szépek?  Értük érdemes..............................................:

Fiaim

6 komment

2008.11.06. 21:39

szerző: hermi67

Régen jártam erre,mindíg történik valami,ami miatt ez kimarad. A hétre például azt terveztem,hoy minden délelőtt átmegyek szegény anyósom lakásásba,és pakolok ezerrel.Ehhez képest Levi összeszedett valami fosós vírust,úgyhogy inkább itthon voltam,és szeretgettem a drágámat,és persze ápoltam is. Már jobban van,szerencsére hamar kiürült belőle az a csúnyaság. Remélem, nem kapja el egyikünk sem. Micsi Kökölyszi újabb dolgot fedezett fel:a mobil pelenkázó még a kiságyán van,és a drágám megtámasztja rajta a lábát,és emelgeti a pelenkázót:-). Így azán hamarosan le kell olnnan venni.nehogy véletlenül nagyot rúgjon bele,és megüsse a pici lábát. És a napokban elkezdte a nyálát fújni-nagyon tetszik neki,és nekem is:-).

Tegnap anyukám egyik férfi ismerőse,egy taxis áradozott,hogy milyen gyönyörű vagyok(nem nekem mondta,hanem anyunak),meg micsoda kisugárzásom van! Mondtam is anyukámnka,látod, anya, a 19 év röntgenezés nem volt hiába, sugárzok!!!!!!! De azért jólesett:-))). Minden nap jó lenne egy ici-pici bókocska:-). De gondolom,mind így vagyunk ezzel.

4 komment

2008.11.04. 06:51

szerző: hermi67

Mint tegnap írtam,Hugomum játszani hívott. Most,hogy összeszedtem azt a tyúkeszemet,és rájöttem,hogy hogyan tudok én is játékosokat hívni,eleget teszek a meghívásnak.

A játék menete: 1. linkeld be a blogodba,aki meghívott téged

                          2. írj magadról 7 dolgot,ami hétköznapi,vagy különleges,vagy titok

                              ami jellemző rád

                          3. hívj meg 7 embert,linkeldbe a nevükket a blogodba,egy hozzászólásban 

                              értesíds Őket.

  • 1.Mindíg sok-több(nem egy) gyermeket szerettem volna
  • 2.Nagyon szeretem a munkámat-akár ingyen is csinálnám(majdnem úgy is van:-D)
  • 3.Szenvedélyes embernek tartom magam az élet sok-sok területén
  • 4.Soha nem szoktam unatkozni
  • 5.Ha megtehetném,az egész világot körbeutaznám
  • 6.Számomra az egyik legfontosabb emberi kapcsolat a barátság
  • 7.Az egyik legfontosabb emberi tulajdonságnak az  őszinteséget tartom

Meghívom játszani Őket: andianyu3 marigold DiÁcska Mauze Puccos ren74 Lidike

Most mennem kell.felébredt Kökölyszim.

4 komment

süti beállítások módosítása