hermi irka

Itt ülök a gép előt hajnalok hajnalán.apa elment dolgozni,én meg nem merek visszaaludni-mert ha ébren vagyok,annyira nem ér váratlanul semmi-legalábbis remélem.Pedig igen csak álmos vagyok-éjfélkor jöttem haza Levivel és Marcival a lagziból-igaz,hogy csak este 10-kor mentünk el,de most csak ennyi jutott. Nagyon finom volt a kaja:újházi tyúkhúsleves,mmmmmm,isteni volt, aztán én birkapörit ettem,a fiúk pedig többfélét:párizsi szeet,rántott gomba,rántott karfiol,aszalt szilvával töltött karaj(ezt megkóstoltam,nagyon finom volt),rizzsel és vegyes zöldkörettel.Aztána torta-mmmmmmmmmm,hát az isteni volt(és persze gyönyörű),vaniliás-marcipános. Tulajdon képppen jól is érezhettem volna magam,ha.....

Aztán mikor hazajöttünk, a fiúk elaludtak-sírva fakadtam-pedig nem vagyok egy sírós fajta. Annyira megsajnáltam Levikémet-olyan keservesen sírt az apjának,és anyira nem tudja elfogadni ezt az egész helyzetet-Ő így is sokkal érzékenyebb,mint Marci(nyilván a fogyatékossága miatt).Linbori,hajnii,ha olvastok-a férjem nem akarja beadni nagyit sehová-pedig Ő 12 évig dolgozott az kórházunk ápolási osztályára mint segédápoló-és a volt kolleganői felajánlották neki,hogy csinálnak neki egy egyágyasat. Pedig ha azt látom a gyerekemen,hogy nem bírja-akkor kénytelen leszek én lépni.Ha mást nem,akkor elköltözünk itthonról.Azt vettem észre a férjemen,hogy (mit minden más esetben),most sem tudja elfogadni,ha valakinek más a véleménye vagy az érzése-nagyjából carik rá.Csakhogy most nem rólam van szó-merthogy engem nem tud falhoz állítani soha semmivel-elég határozott emberke vagyok.De a gyerekünk még csak 12 éves-és úgy gondolom,hogy nekünk,szülőknek a felelőssége az,hogy a gyerek hogyan érzi magát egy családban,és erősen befolyásoljuk a gyerek "felnőttkori énjét".Persze,igen,láthatja azt,hogy mennyire szeretjük a nagyszülőjét(it), azt,hogy segítünk,amíg lehet. De lehet,hogy a már nem lesz jó később sem(merthogy most nem az,ez biztos),hogy tudja rólunk,hogy tudjuk róla azt,hogy mennyire fél ettől az egésztől,hogy nem szeret itthon lenni,hogy félti a legkisebbet,hogy megrémül,mikor megkérem őket,hogy most ne jöjjenek a kisszoba felé,és mégsem teszünk semmit a gyerekünkért. Ne értsen senki félre-én imádom nagyit,még így is,és abszolút nem zavar az,hogy fürdetnem kell-mert egyedül már nem megy,semmi ilyesmi nem zavar vele kapcsolatban.Sőt,néha kifejezetten szórakoztató-bár tudom hogy nem helyes-de néha jókat nevetek rajta.De ez is csak szeretetből. Nem rólam van szó,hanem az egyik gyerekemről.És felelős vagyok érte,azért,hogy ne féljen itthon lenni.Sajnos apa ezt nem érti meg-ill.nem fogadja el. És megértem apát,mert neki az anyukájáról van szó,és nagyon nehéz lehet egy ilyen döntést meghozni. Meg persze Ő nincs reggel itthon úgy fél tizenegyig-így aztán kimarad ezekből a "reggeli"eseményekből.Jó,persze jut bőven a nap többi részére is belőlük. És persze,június 30-tól 4 nappal ezelőttig nem dolgozott-mondván,hogy nincs hol.Persze,volt,mikor megtudta,hogy hova keresnek szakácsot,azt mondta,hogy oda Ő nem megy.....Aztán most hirtelen nagyon el kellett menni dolgozni-merthogy pénzből élünk.Nos,úgy gondolom,hogy mintha egy kicsit "menekülne"itthonról.Kérdezte tőlem,hogy mégis miből élünk majd?????Ő,Tőlem!!!!!!!Mondtam neki,hogy ha már nagyi itt él,akkor itt a nyugdíja,az is beszáll a kasszába,merthogy mi etetjük,mosunk rá és ilyesmi...Erre azt mondja,hogy ez etikátlan! Na,hát lehet vele valamit kezdeni?

Most volt 5 perc szünet az írásban-bár ez nem látszik.Zörgést halolttam a kisszobából-nagyi épp az erkélyen guggolt,és összepisilt ott néhány dolgot.De nem tudja,hogy miért oda pisil-azt mondta...

Most leírom,hogy mi a baja szegénynek:4 évvel ezelőtt már előrehaladott sádiumban lévő mellrákkal és áttétel operálták Pesten. 2 évig minden rendben volt,aztán kiújult itt is ,ott is.Persze mindenféle kezelések,újabb műtétek. Sajnos, már áttét van a tüdejében és a gátorüregben is-és hát igen, az agyában,méghozzá nem is egy.Szóval ezért lett ilyen néhány nap alatt.Addig telejesen épelméjű,nevetős,szaladgálós nagyi volt.Kb egy hét alatt nőtt meg akkorára az áttét,hogy elkezdett nyomni ezt-azt az agyában.

Na ennyi,babó felébredt.

Valahol muszály M O S T panaszkodnom-úgyhogy itt teszem.A helyzet egyre rosszab-nagyink reggelre csurig pisilte a kisszobát-mármint a laminált padlót.Állt a vizelet mindenhol.Még "jó",hogy itthon voltak a gyerekek,és foglalkoztak a kicsivel-aki mellesleg éhes volt nagyon-mert nekem fel kellett takarítanom,mielőtt még elindul,és elcsúszik rajta:-(. De az,hogy még jó,túlzás. Levi telejesen ki van-nem bírja ezt az egészet. Nagyon sír-mondta az apjának,hogy adjuk nagyit kórházba-de persze nem-habár azt mondta a párom,hogy ha a helyzet komolyodik,akkor nem lesz más választás. Hát,nem tudom,mi még ennél is "komolyabb". Egyébként napközben is pillanatok alatt letolta a bugyit a szoba közepén-persze én elnn voltam a kicsivel,a fiúk a kisszobában,apa meg szunyókált ugye-csak még időben felkelt. Persze Ő reggel nincs itthon,tehát nem igazán érdekli szerintem ez az egész. Mondtam neki,hogy szólok anyukámnak,hogy minden reggel 7-körül jöjjön el hozzánk ha tud,és legyen addig itt, amíg Ő haza nem ér a munkából-és nem tetszett neki. Nem értette,hogy minek? És mikor megkérdeztem tőle,hogy szerinted mit csinálok egyedül,ha mondjuk éppen szoptatom a picit-és rá rájön mondjuk a szoba közepére carás-még úgy nézett rám,mint a véres rongyra.

Én nagyon nagyon szeretem nagyit,és nem bántanám meg semmi pénzért-de azt gondolom,hogy nem fogom csinálni ezt. Apának eddig eszébe sem jutott elmenni dolgozni,persze most igen,merthogy ugye kell a pénz. Húúúúúúú,nagyon nagyon elegem van...............

Nahát,ez a nap sem volt semmi,és ahogy a helyzet kinéz,az elkövetkezők sem lesznek azok.Nyilván nem véletlenül lett ez a teher(is)ránkpakolva, de mivel nem tudom,hogy mi az oka,így inkább nem kutatom,hanem megpróbálom elfogadni.

Az a helyzet,hogy ma hazahoztuk nagyit a kórházból.Én kb.2 napja mondtam a férjemnek,hogy ha nem adjuk be ápolási osztályra,akkor nem lesz más választásunk,mint ide hozni hozzánk.Akkor persze lehurrogott,azt mondta,hogy szó sem lehet róla...Na,ma délelőtt 11-től délután 5-ig ráébredt,hogy(már megint)igazam van. Nagyit 1 percre sem lehet egyedül hagyni,ugyanis fogalma sincs semmiről-de azért jön-megy,beszél(persze fogalmunk nincs,hogy miről). Így aztán az történet,hogy mi 5-en alszunk a nagyszobában,Ő pedig a kisszobában.El lehet képzelni:mint egy háborús övezetben az iskolai tornaterem-nagyjábol úgy nézünk ki. A két nagyfiú a nagyágyon,én az egyik fotelágyon,apa a földön hálózsákon,picike pedig a kiságyában,amit kihotunk-nem tudtuk másképp megoldani. Így viszont én nyugodtabban alszom,mert nem egyedül van otthon. Persze apa átmehetne hozzá aludni-de holnaptól reggel 6-10-ig dolgozik egy szállodában,ami azt jelenti,hogy vagy otthagyja egyedül,és én,amikor tudok,reggel átmegyek a kicsivel érte,vagy majd amikor végez 10 után,elhozza hozzánk.Hát,ez egyik sem jó megoldás,mert valamennyi időtegyedül kell lennie. Még az lenne egy lehetőség,hogy fogadunk mellé valakit 24 órára-de akkor meg miből eszünk meg ilyesmi?

A nagyobbakat nagyon féltem,mert eléggé megviseli Őket ez az egész már így is,most meg teljesen szembesülnek azzal,hogy milyen az,amikor egy ember,akit szeretnek nagyon,akihez hozzánőttek,aki annyit játszott velük-most ,szinte egyik napról a másikra ilyen fokú személyiség változáson esik át.Levin látom,mintha kicsit félne Tőle-azt gondolom,nem is érti egészen,hogy mi van most.Marci sem,csak Ő tlán em annyira érzékeny.

Arról ne is beszéljünk,hogy reggel,ha a fiúk elmennek az isibe,én egyedül maradok vele és a picivel addig,míg apa nem ér haza:-(. Ami azt jelenti,hogy wc-re sem tudok elmenni,csak úgy,ha viszem magammal  cseppemet-ugyanis nem merem egyedül hagyni egy percre sem vele. Imádja a picit,csodálja-de tudom,hogy teljesen kiszámíthatatlan.

Nos hát,aki olvasol,mit szólsz mindehhez? Mert én csak kitartást tudok magunknak kívánni. Nagyinak pedig azt,hogy legalább ne fájjon neki semmi.

Ma végre kicsit jobb idő volt-szinte el sem hittem,hogy látom a napot. Kicsi babóm is érezte az időváltozást,este eléggé nyügi volt-de azért nem volt vészes.Nagyobb fiaim szokás szerint ölték egymást-jó testvérekhez illően:-) a kisszobában,a picit ez abszolút nem zavarta,békésen aludt a nagyágyon.Ilyenkor még olyan,de olyan mélyen tudnak aludni.

A több napja tartó aggódás és szaladgálás a kórházba nagyi után megtette a hatását.Ma igen csak kevés tejem volt,olyannyira,hogy este pótolni kellett fagyasztott tejből. Ráadásul még ma meg is jött ,még ez is rátett egy lapáttal. Na mindegy,nem vagyok megijedve,holnapra már több lesz. Sajnos az aggódás és szaladgálás még marad egy darabig.

Mára ennyi.

 

Már alszik a család,kivéve Marcit,bár ő is próbálkozik.Nekem most valahogy nem megy-pedig délután nagyon álmos voltam. Nagyikánk kicsit erőre kapott az infuzióktól-de sajnos a tudata nem javul-és nem is javulhat. Felváltva járunk be hozzá apával-nagyon örül nekünk mindíg. Ma mikor bementem hozzá,aludt-és olyan szép volt az arca,hogy hirtelen megijedtem. De aztán felébredt,és beszélgettünk-néha mondott nem odavágó dolgot-de nem baj,én úgy csináltam,mintha minden oké lenne. A lényeg,hogy nem fáj neki semmi. Vittem neki képet a gyerekekről,nagy boldogan nézegette.

Kicsi csipetkénk ma is nagyon vidor volt,jól evett, jól aludt,nagyokat kiabált,és persze ordított is,ahogy a csövön kifért-szóval tette a dolgát. Ezt azért nem mondhatom el a két nagyobb csipetről-igen csak noszogatni kellett őket  a tanulásra-szóval,Ők is tették a dolgukat:-). És én is tettem a dolgomat-mosogatam,főztem,porszívóztan gyerekeket etettem,babát sétáltattam.Szóval,ez egy ilyen "dolgos"nap volt:-).

Hát mostanában nem lesz egyszerű az élet-nem mintha eddig túl lettem volna kényeztetve. A mindannyiunk által olyan nagyon szeretett nagyi(anyósom) 4 éve ismert betegsége nagyon elhatalmasodott-sajnos egyre közelebb a vége. De tudja a felnőtt ember,hogy az élet nagy körforgásából senki sem léphet ki-mégis.......nehéz látni,hogy egy ember,aki majdnem 70 éves kora ellenére egy 50 éves ember vitalitásával él-a betegsége ellenére- egyik napról a másikra rohamosan elveszti azt,ami az embert emberré teszi- a gondolkodás képességét,az emlékeket, a tegnapot.... Így aztán,most,hogy már napról napra romlik a helyzet,ma este elmondtam a két nagyobbamnak,hogy nagyi nagyon beteg-az "esze"betegedett meg.Azt gondoltam,hogy Ők még nem vették észre-de tévedtem,csak nem tudták hová tenni a dolgot.

És ahogy ott ült ma is a legkisebb mellett,és beszélt hozzá:jajj de szép a kisbaba,jajj de gyönyörű a kisbaba.... a kisbaba pedig az egészből mit sem értve, pici száját gyönyörű mosolyra húzva mondta neki hogy kgáááááéééé,eöööeeee..........és láttam az arcán hogy milyen boldog attól,hogy a pici itt van,hogy rámosolyog-erre vágyott,hogy ezt még megérhesse.És bár az agyát megtámadó áttétek miatt hajmeresztő dolgokat mond- a kisbabát még mindíg megismeri,és boldog Tőle. Jó,hogy még megkaphatta ezt az örömet.Most már csak arra kérem a Jóistent,hogy ne hagyja szenvedni-hívja el úgy,hogy ne fájdalmak között kelljen átlépnie a határt. Remélem,meghallgat.

Hát,ma meglehetősen szar idő volt erre felé,de még ez sem tudta elrontani a kedvemet:-). Tegnap végra találkoztam életem egyik nagyon fontos,és általam nagyon szeretett barátnőjével(a legjobb szót nem szeretem használni,mert vannak páran nagyon jók:-)),aki 12 napig Görögországban süttette magát. Így aztán tök boldog voltam(vagyok). A 3 kicsi huszár is jól van.Marcika nagyon megnevettetett,ki volt terítve a babakocsi esővédője,a drágám pedig azt hitte,hogy esőkabát:-)))).Egy darabig törte a buksiját,azután odament az apjához,  és  megkérdezte,hogy ezt hogy kell felvenni:-))))). Kökölyszim ma valamiért nagyon nehezen aludt el este,sokszor cicizett, és persze bőgött is-de csak kicsit-máskor már fél kilenckor alszik,most pedig már fél tíz is elmúlt,mire elaludt. Hát egy ilyen pici emberkének is lehet rossz napja-csak azt sajnálom,hogy nem mindíg értem amit mond. Mikor kapta a 2 hós szurit,taliztunk azzal a babával(és persze az anyukájával)akivel egy óra külömbséggel születtett.Zalán tíz órakor,Kökölyszim pedig 11 óra 7 perckor. Zalán 4 kilóval és 58 cm-el született.Kökölyszi olyan volt mellette,mint egy kis balettáncos-mondtam is az anyukájának,Mónikának.Aztán most, az oltásnál a súlymérés után kiderült,hogy babóm túlnőtte Zalánt(persze Ő sem kicsi,5700 gr.és 60cm).Ezt tulajdonképpen azért írom le,hogy ha eszembe jutna,hogy nem elég a tej manónak(ilyenkor,ha nyűglődik,valahogy mindíg ez az első gondolatom),akkor majd visszaolvasom magam:-))).

Azt írta a horoszkóp,hogy a rák gyermek nagyon szereti a szüleit,különösen az anyukáját.Kököjszim biztosan olvasta ezt,mert tegnap is bebizonyította,hogy  nem tehetem ki a lábam itthonról,ha Ő ébren van-és persze ma is. Tegnap a szülőiről rohantam haza.Ma a fogorvoshoz mentem(kikönyörgtem,hogy fogadjon ma,mert már annyira rossz érzés volt a számban-pedig csak holnap 11-re volt időpontom).A doktornő-akit egyébként is imádok,sok-sok ilyen eü.dolgzóra lenne szükség,mondta hogy negyed hétre menjek oda.Picurom fél hatkor szopizott,közben jól bekakált a pelusba.apa mondta,hogy induljak,majd Ő elrendezi.El is mentem-ki kellet húzni a fogamat,és annyira fájt,hogy azt hittem,becarok-és 7-kor már itthon voltam.Kicsike a lefejt tejet ette-mert mondta apa,hogy ahogy kitettem a lábam,elkezdett ordítani,de úgy,mint akit nyúznak.Bármit csinált vele,csak sírt.Megfürdette,dajkálta-aztán odaadta neki a tejcsit,amit ma lefejetem-125ml.Betörölte a drágám,mire hazaértem(pedig szopinál folyt ki a szájából a tej,és már nem kért többet.Ahogy hazajöttem,és meglátott,elkezdett sírni.Átvettem apától,a vállamra feküd-és lássatok csodát:nagy vígan elkezdett gőgicsélni és hangosan nevetett.Azt hittem,megeszem.Aztán a nagy fiacskáim mondták,hogy majd Ők dajkálják,csináljak nekik vacsira melegszenyót.hát,annyi volt,hogy a kenyeret levágtam,meg a sütőt bekapcsoltam-és az én kis gézengúzom elkezdett sírni újra.Ekkor már nagyon álmos volt-úgyhogy apa folytatta a vacsiztatást-én meg cicire tettem-és el is aludt-úgy 10 perc szopi után. Hát,tud enni,az biztos.

Végül is mindenki jól lakott,csak én nem-merthogy még nem ehetek-pedig tudnék.Na,azért egy kisk kekszet teával még leküldök mindjárt.

Húúú,ma elég nehéz napunk volt.Kicsi manóm ma2 hónapos,és megkapta a védőoltást. Nem nagyon sírt,csak kicsit,délután és este viszont nagyon nyűgös volt a drágám. Szépen gyarapszik, a súlya 577o gramm,a hossza 62 cm.Derékbőséget elfelejettem méretni:-). Délután 5-kor szülőire kellett mennem.Vettem ki a fagyasztóból tejet-éhhalál esetére-persze 4-kor szopizott.Olyan negyed hét körül felhívtam apát,hogy nem lázas-e a pici-hát hallom ám,hogy hangosan énekel a picike.Mondta apa,hogy nem tud vele mit kezdeni,sehol sem jó neki, a fagyasztott tejcsit nem eszi meg. Persze én csapot-papot otthagytam,hazarocsoltam-kicsi babám erősen kisírt szemmel és rekedt hanggal fogadott.(Azért megkérdeztem Apát,hogy mégis mit tervezett,mikor szól Nekem?) Rögtön cicre tettem-ami átmenetileg kicsit megnyugattta.Gőgicsélt,mosolygott-aztán egyser csak elkezdett bőgni.És ez így ment egészen addig ,míg Levikém szokásához híven alvásba nem simogatta a buksiját.De még ez előtt kapott egy kúpot-37,5 volt a hője-mivel én meglehetősen parázok a láztól(rossz élményem volt nagyon). Mielőtt elaludt,jött Nagyi(anyósom),és mondta,hogy próbáljam meg a tejet odaadni neki-lehet,hogy csak azért nem ette,mert nyűgi volt a hőemelkedés miatt.Hááát,úgy voltam vele,megróbálom-hopp,140grammot berántott nagyhirtelen a picike.Na,ennyit a fagyasztott tejről. Jaa,és még mielőtt bárki azt gondolná,hogy jujjjjjjj,leszokik a ciciről,elárulok egy titkot:a cumisüvegen csak 1 ici-pici luk van,a én cicimen pedig kb 8-ennyit tudtam megszámolni fejés közben-szóval, a mellbimbóm erősen hajal a zuhanyrózsára:-).Tehát nem gondolnám,hogy leszokik:-).

És persze nem olyan régen fejeztem be a barátnőm hajfelvarrását( én varrom a hajához a műhajat,úgykb.3 hetente két sorban).Tehát,rejtett tehetség vagyok-ebben is:-)).

Na mára ennyi-csak hogy legyen mit olvasnotok,kedves chates barátnőim.Puszi Nektek.

Nem is tudom,hol kezdjem.....Ma elgondolkodtam azon,hogy az ember lánya mennyire el tudja"felejteni"(talán ez nem is jó szó) azt,hogy egy picike csecsemő milyen érzéseket-érzelmeket tud kelteni benne.Most,hogy a picurka itt van velünk,még jobban érzem Timike hiányát,mégis mérhetetlenül boldog vagyok. Nem is tudom,valyon normális-e ez a kettős érzés? Azt már tudom, hogy a kislányom mélyen belém égett,és nyilván amíg élek,nem fogom elfelejteni,úgy,hogy nem láttam és nem érintettem meg.Ha rá gondolok(és ez még minden áldott nap így van),belül valami mindíg sírva fakad bennem.Ennek ellenére a nem pótolható pótlásának itt van kicsi Péter Mór,aki teljesen levesz a lábamról. És ahogy látom napról napra a gyönyörű picikénket,bizony eszembe jut,hogy a nagyobb fiaim is ugyanígy elvarázsoltak annak idején. Most pedig már Velük túl vagyok a varázslaton,egyszerűen olyan,mintha a testemnek egy-egy része lenne mind a kettő. Azok a nők,akik nem szülnek gyereket,és persze nem nevelik Őket ANYAKÉNT, szerintem az élet  legjobb és legnehezebb részét vonják meg maguktól.Valószínűleg azért ezek a gondolatok,mert ma láttam a TV-ben a Miskolcon a kórházba letett csecsemőt.Istenem,milyen lehet egy nőnek ezt a döntést meghozni?Milyen zavarodott lehet most az az asszony vagy lány,aki szülte azt a csöppségetHa tudnátok,hogy mennyire szeretem volna egy ilyen babát,mikor meghalt a kicsi lányom?Arról ábrándoztam,hogy hátha valaki meghallja,mi történt Velem,és letesz nekem egy picit az ajtóm elé.Aztán egy angyal meghallotta,és ha nem is az ajtóm elé,de mégiscsak "letette"nekem Kökölyszit. Pá,érted már,hogy mit érzek,drága?

Na,szerintem rájöttetek,hogy ma kicsit melankólokusra vettem a figurát,megyek is a chatre,hátha lesz egy kis nevetés.